Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 23., hétfő

Szemle egy katonai toronyból

Nagyvázsony környékének egyik legklasszabb látnivalója, a Katonai Torony-kilátó. Néhány kilométernyi távolságra van csak a Balatontól, érdemes egy kirándulás során útba ejteni.

Egy három évtizeden át elhagyottan álló katonai megfigyelőtorony néhány éve nyílt meg a turisták előtt. Tetejéről a Bakony és a Balaton-felvidék panorámája tárul elénk. A tornyot valamikor a második világháború idején építették egyesek szerint a németek, hogy a világháború végén kialakított szükségrepülőtér irányítótornya legyen. Más vélemények szerint a szovjet katonák gyakorlótéri  szemléiket tartották a toronyból.

Az 1980-as, ’90-es években helikopterek és harci járművek mozgását gyakorolhatták a 77-es főúttól északra húzódó nagy füves területen, később már csak a magyar katonák használták, a ’90-es évek elején még egy ideiglenes táborhely is működött a torony közelében. A katonák helyét végül az enyészet vette át.

A toronyról 2014-ben lehetett új híreket hallani, amikor az elhagyott helyeket járó Hajner Gyula társával egy tolólétrát használva, emeletről emeletre haladva felmászott a felső szintre, és március 15-e alkalmából “kitűzte” az erkélyre a nemzeti zászlót.

A tornyot egy 2019 elején indított országos projekt keretében újították fel, a munkálatok 2020 nyarán kezdődtek. Felújították a tetőszerkezetet, kívül-belül a falakat, lépcsőt építettek, megcsinálták az ablakokat, a legfelső erkélyt dróthálóval tették biztonságossá. A torony alatt pihenőhelyeket és parkolót alakítottak ki, majd megnyitották a látogatók előtt. A belépés ingyenes.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Kompmenetrend változás!

Szántódrévből 7.00 és 18.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 18.15 perc között. Hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom függvényében

tovább olvasom »

Szólj hozzá!