Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Szalay Bence először főszerepben Veszprémben

Tom Schulman alkotását eddig 47 alkalommal mutattuk be, és Veszprém mellett több vidéki városba, a fővárosi Nemzeti Színházba, de határainkon túlra is elvittük Funtek Frigyes rendezését.

Az egész kapott most egy vérfrissítést, ami jót tett a darabnak – vélekedett Szalay Bence, aki Knox Overstreet szerepét “leadva” Neil Perry bőrében szerepel már január 15-én a Veszprémi Petőfi Színházban. Eddig két alkalommal mutattuk be az előadást vidéken ebben az új szereposztásban, és most visszatér a produkció Veszprémbe.

A szerelmes fiatal, Knox Overstreet figuráját játszottam eddig. A korábbi főszereplő (Kurely László) nem tudta tovább vinni a szerepét, ezért felajánlottam, hogy szívesen átveszem a játékát – emlékezett vissza Szalay Bence, hozzátéve, szereti ezt a darabot és véleménye szerint jót tett neki a vérfrissítés. – Teljesen más szemszögből láthatom most a darabot, izgalmas feladat volt az átállás. Nagyon kell koncentrálnom, hogy ne mondjam az előző játékom szövegét, melyet Lukács Dániel vett át.

Szalay Bence neve a legtöbb embernek a Viszkis című filmből lehet ismerős, hamarosan pedig újra kamerák elé áll. – Februárban zajlik egy sorozatfilm forgatása, amelyben egy főbb mellékszereplőt játszom, illetve a tervek között szerepel egy filmforgatás a nyárra – vázolta a következő időszakot. Természetesen a színházzal sem szakítja meg a kapcsolatot, az egyetemi produkciók mellett játszik a Holt költők társaságában, illetve az Esőember című drámában is színpadra áll színházunkban.

Szalay Bence utolsó éves a Színház és Filmművészeti Egyetemen. – Nem gondoltam, hogy a filmes világ ennyire megérint. Régen úgy terveztem, hogy az egyetem után leszerződöm egy kőszínházba, most azonban úgy látszik, hogy ez a sok forgatás mellett nem fér bele – beszélt terveiről. Úgy fogalmazott, szívesen megy, ha hívják. – Sok tehetséges fiatal színész dolgozik a szakmában a színházak száma azonban véges. Mindenki oda megy fellépni, ahol erre lehetősége van, hiszen csak így tudja végezni a hivatását. Ez olyan, mint egy modern vándorszínészet – jegyezte meg.

Következő előadás: január 15.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!