Svájci siker a Kékszalagon

A jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjra 682 nevezés érkezett, ami rekord a verseny 1934 óta íródó történetében. A svájci Safram futott át elsőként a balatonfüredi célvonalon, másodikként a PreVital, harmadikként pedig az Opel Fifty-Fifty. Péntek reggel 7 óráig befutott az első 60 hajó, de még csak befutási sorrend, a hivatalos végeredményt később publikálja a Magyar Vitorlás Szövetség.

Soha még ennyien nem neveztek Európa leghosszabb és legrégibb tókerülő viadalára, mint az idei, jubileumi Kékszalagra. Érdekesség, hogy ez majdnem európai rekord is, hiszen mindössze egyszer fordult elő az olasz Garda-tavon, hogy ennél többen sorakoztak fel a rajtvonalon, a Centomigliara egyik évben 684 hajó regisztrált, csak kettővel több, mint az idei Kékszalag-rekord.

A kifejezetten enyhe szeles idő alaposan megnehezítette a résztvevők dolgát, ám a katamaránok még így is állva hagyták a mezőnyt. A kenesei bóját elsőként a tizenháromszoros győztes, Litkey Farkas vette először, ám nem dőlhetett hátra, mert riválisai közül többen is a nyakán lihegtek. Siófokhoz is a PreVital ért először, ám innentől őrült versenyfutás kezdődött Litkeyék és a 2015-ben egyszer már Kékszalagot nyert Safram között.

A svájciak fokozatosan megközelítették a PreVitalt, majd a nyugati medencében meg is előzték. A Keszthelyi-öbölben fél öt után nem sokkal kerülte meg a bóját a Safram, Litkeyék viszont még csak ekkor értek be az öbölbe. A magyar katamarán nagyon küzdött, többször is sikerült felzárkóznia, megközelítenie az éllovast, s úgy tűnt, a tihanyi csőnél utol is érheti, ám ekkor új erőre kapott a Safram, míg a PreVital teljesen lelassult.

Közel 13 órás versenyzés után futottak be a svájciak Balatonfüredre, alaposan lehajrázva a PreVitalt, amely bő egy óra múlva ért be másodikként, míg a harmadik helyet a Kékszalag tókerülés időrekordere, Józsa Márton és a Fifty-fifty szerezte meg.

Fotók: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!