Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 6., péntek

Strandnyitó jó időben

A két napos esemény a Léránt-Halász emlék horgászversennyel kezdődött, majd a tó helyi áldozatainak emlékére állított kopjafát koszorúzták meg a résztvevők.

Megnyitó beszédében Töreky Lászlóné arról beszélt, hogy szerencsések a településen élők, akiket véd a Keszthelyi-hegység és a szeretett tavuk, a Balaton, miközben az ország más területein természeti katasztrófák nehezítik az életet.

A Balaton koszorúzására Kiss Tamás díszpolgár vitte ki a vízre a néptánc csoportot tíz éve erősítő Kónya Dánielt és Muzsi Leventét, de a résztvevők koccintottak is a Balaton napján.

A programok között BMX bemutató, főzőverseny szerepelt. A hét csapat többnyire pörköltet készített az árnyat adó fák alatt. Főzött az önkormányzat csoportja, a nyugdíjas klub, Nők a Balatonért Egyesület helyi csoportja, a fiatalok között pedig ott voltak a horgászok, és a csapatokat a szomszédos települések tagjai is erősítették.

Míg sokan a parton pihentek, a gyerekek egy régi, az ősszel felújítandó épület falát rajzolták tele zsírkrétával. Fellépett a Pipitér Gyermek Néptánccsoport, volt gólyalábas parasztkomédia, népi játékok sora várta a kicsiket, vacsorához retro zene. Vasárnap délután parti bor és ulti versenyt rendeztek.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT A Bakó Botond vezette női együttesünk négy mérkőzést játszott januárban – köztük a Győr és a Ferencváros ellen. A

tovább olvasom »

Keresőkutya kerestetik

A  kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak. Előnyben részesített fajták a juhászkutyák, labradorok, kotorékebek, hosszúlábú terrierek, vizslák, spánielek, valamint a felsorolt

tovább olvasom »

Szólj hozzá!