Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Strandfejlesztés és bevásárlóközpont is tervben van Balatonfűzfőn

A helyiek nagy álma egy nagyobb élelmiszerbolt, melyet a két körforgalom közti területen képzelnek el, de a polgármester a felmérések alapján egy tobruki termelői piac terveit is fontolóra vette – írja a Veszprém megyei napilap.

Kész tervekkel is előálltak, hogy a fiatalok kedvére tegyenek: gördeszkás, vagy kerékpáros pályát építenének.

Az óvodák állapotfelmérésén kiderült, hogy mindegyik intézményre ráfér a felújítás.

A vaddisznók okozta károk ellen a vadásztársaság januárban vadtereléses vadászatot tart majd.

A háziorvosi rendelő égető kérdésében türelmet kér a városvezető, hiszen még a Klebelsberg központ épületének sorsa sem dőlt el.

További tervei közt szerepel a város településrészeinek kerékpárúttal való összekötése, illetve a strandok fejlesztése, családbaráttá tétele.

A vasút állami fejlesztésből újul majd meg.

A Giro’d Italia útvonala Balatonfűzfőt is érinti majd, erre is kiemelten készülnek a településen, hiszen sok érdeklődőt vonz majd az esemény – összegezte a Napló.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!