Isten igazából balatoni lány voltam. Körülbelül három percre laktam a parttól, minden nyáron bronzszínűre barnultam, és persze minden nyarat szinte végig dolgoztam – ahogy minden balatoni lány.
Akkoriban már 14 éves kortól lehetett nyári, vagy idénymunkát vállalni, így természetesen a ruhatáram bővítésének reményében, elmentem legalább egy hónapra dolgozni.
Számtalan diákmunkát végeztem: dolgoztam pulóverpiacon, árultam farmerokat, nyomott gyerekpólókat, sütöttem lángost, majd palacsintát, árultam fagyit, és persze pincérkedtem is.
A lángos sütőben annyira meleg volt, hogy naponta mintegy 5-6 liter szódát ittam, a palacsintának áttetszőnek kellett lennie, és persze a fagyit porból kevertem. Úgy, mint szinte mindenki a nyolcvanas-kilencvenes években.
Akkoriban a siófoki kikötőben a legnépszerűbb étel a hurka és a kolbász volt, és csak a nagyon pénzes nyugatnémet turisták ettek pecsenyét kovászos uborkával. A strandon napozás közbeni bóbiskoláskor ezerszer keltett fel az alábbi mondat: “Friss, forró főtt kukoricát tessék! Májsz bitte!” – és ki sem kellett nyitnom a szemem már tudtam, hogy egy középkorú nő tolja a bicaját, rajta damasztterítőbe csomagolt főtt kukorica lapult, elől pedig a szalvéta és a sószóró. Sült halat is lehetett kapni, de akkor még volt keszeg is.
Harminc év alatt sokat, és mégsem sokat változott a kép.
Most is árulnak kukoricát, most is van lángos, palacsinta, hekk, és fagyi is, de szerencsére már akad más alternatíva.
Jó példa erre a balatonfenyvesi Konyhám, amit Szikra Gabi vezet. Mit vezet! Mint egy repülésirányító, úgy kormányoz, és ezt a legnagyobb közvetlenséggel és lazasággal teszi. Most találkoztam vele először, de miután észrevettem, hogy ugyanúgy villakarkötőt visel, mint én, máris tudtam, hogy mi jól megfogjuk érteni egymást.
Gabi lezuhant mellém a kis idilli, romantikus, vintage jegyeket viselő strandbüféje asztalához és csak sorolta a fogásokat. Próbáltam először befogadni az információt az agyamba, később a gyomromba. Persze nem a minőséggel volt a baj, hanem sokkal inkább a mennyiséggel. Úgy éreztem Gabi meg akar győzni, ami sikerült is az első fogás után, nem kellett várnunk a hatodikig. Marhapofa a strandon? Kecskesajtos álom, diós-sajtos tortizza? Sóskaramellás rizs, tökéletes csokoládés szuflé? Igen, igen és igen!
Persze a reggelit is megkóstoltam: töltött, nem olajban, hanem lapon sütött bundás kenyér, úgy a végére. És Gabi mosolya ellenállhatatlan.
Szóval akad már más opció a forrókukorica kiváltására. Hiszen ezért a menüért érdemes lejönni az autópályáról, akár hetente is.
