Az internetes portál azt írja: Az ékszerkészítés egyik kedvenc alapanyaga az igazgyöngy, ezt hamisították nagyüzemben egy évszázaddal ezelőtt, de még a hatvanas évek elején is – írta korabeli újságcikkek alapján a Tó-retró internetes blog, szó szerint így: „Volt idő, amikor Európa hamisítói egymásnak adták a kilincset a siófoki hamisgyöngy-gyárban”.
A „halezüst” valóban kincs volt
A balatoni halászat, a balatoni halászati társaság múltját is kutató Csapó István szerint semmi nyoma, semmi nem utal arra, hogy ha folyt is valahol hamis igazgyöngy-gyártás, akkor az a Balatonnál, netán éppen Siófokon folyt volna, ahol a Balatoni Halászati Rt., később a Balatoni Halászati Vállalat telephelye volt és persze van ma is, csak az utódcéget már Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek hívják.
– Amíg meg nem jelentek a műanyagok, a halpikkely, vagyis a „halezüst” valóban kincs volt, de ha valahol nagy üzletet csináltak belőle, az nem a Balatonnál volt, mert innen a halpikkelyt elvitték, a fellelhető dokumentumok szerint Szegedre – állította Csapó István, aki nyugdíjazásáig a balatoni halászati társaság fejlesztési- és üzemfenntartási vezetője volt.
A Wikipédiából:„A guanin fehér színű, kristályos vegyület, amely előfordul bizonyos halak pikkelyeiben”. Egy tanulmányból: „A guaninkristályokat némely pontyféle halból kivonják és műgyöngyök készítésére használják fel. Ennek a gyöngyesszenciának a készítése a Balaton gardáiból, szélhajtó küszeiből és keszegeiből minálunk is jövedelmező, s nem egy itthon megvett párizsi műgyöngynek Balatonunk halai adták kölcsön a gyöngyházfényt.”
A Tó-retró ezt írta: „Egy japán gyöngykereskedő jött rá még korábban, hogy a komoly nehézségek árán megszerezhető és hosszú idő alatt növekedő igazgyöngy halak pikkelyének használatával aránylag könnyen hamisítható. Arra, hogy egyes balatoni fajták, különösen a garda pikkelye még a japán halakénál is jobban emlékeztet a gyöngy felületének egyedi csillogására, egy német származású, barcelonai gyöngykereskedő jött rá, midőn Európa szinte minden jelentősebb tavát végigjárva eljutott a magyar tengerhez. Az igazi hamisgyöngy-gyár csak ekkor, 1921-ben indult be. Az említett úriember ugyanis szerződést kötött a Balatoni Halászati Rt.-vel, a balatoni garda pikkelyének kizárólagos felvásárlására. Az üzlet akkor szinte hihetetlen, 20 millió koronás bevételt hozott Siófokra, ami több volt, mint a halászati Rt. többi bevétele összesen. A gyárban a pikkelyekből egy titkos módszerrel készített masszát állítottak elő, melyet gipszből készült gömbökre kentek. A beszívódó massza olyan élethűen utánozta az igazgyöngy kinézetét, hogy az ékszerészek jó része sem tudta megkülönböztetni attól. Az üzlet végül annyira felfutott, hogy az addig „hulladékhalnak” tartott garda 1926-ra a legkeresettebb zsákmány lett a balatoni halászok körében. Mivel a kizárólagos szerződés lejárt, így ekkorra már a legtöbb massza Párizs felé vette az irányt, ahol a kor legnagyobb hamisgyöngy-gyárai egymással versengve vásárolták fel a balatoni pikkelymasszát.
Ha azt gondolnánk, hogy az árat a balatoni halászok kapzsisága hajtotta fel, akkor nagyon tévedünk. Ők és a masszát készítő asszonyok és gyerekek(!) csupán filléreket kaptak a bevételből. A munka pedig kemény volt, hiszen egy mázsa garda alig 3-4 kg pikkelyt adott csak, míg egyetlen kg alapanyaghoz 40 ezer(!) halat kellett feldolgozni. A sors fura fintora, hogy az igazgyöngy ékszerek egyik legnagyobb piaca akkoriban éppen Budapest volt, ahol a gazdag vevők nem tudták, hogy gyakran francia hamisítványt vettek, ami ráadásul balatoni halpikkelyből készült. Az üzlet hosszú évtizedeken át csodásan virágzott, és még a hatvanas évek elején is szállítottak pikkelymasszát külföldre.”
Nemzetközi gyöngyhamisítás
– Szerintem és az adatok, dokumentumok alapján is csak spekuláció, hogy a balatoni halászati társaság nemzetközi gyöngyhamisításban vett volna részt – mondta a Siófoki Híreknek Csapó István. – A pikkelyt nehéz, aprólékos munkával általában alkalmi munkások fejtették le a halakról, mindezért kevés pénzt kaptak, de nyilván örültek, hogy volt munkájuk és azért romantikája is lehetett, hiszen miután a halászok beérkeztek a fogással a Balatonról, nem csak pucolták, hanem sütötték is a halat. A halpikkelyből kivont guanin természetes anyag, de már ennek a kivonását sem Siófokon végezték, innen azt elszállították. A Balatoni Halászati Vállalat 1965-ös beszámolójában például az olvasható: abban az évben 4491 kiló garda- és 15 515 kiló keszegpikkelyt értékesítettek, amiért összesen 583 ezer forint folyt be a kasszába. Összehasonlítás képpen: 1965-ben 6 millió forint volt a vállalat halértékesítésből származó bevétele.
Azt Csapó István is megerősítette, hogy a gardapikkely volt a legjobb „halezüst”, az csillogott a legjobban. Elárulta azt is: iskolai szakkör formájában maga is kezdeményezte anno, hogy megmutassa a diákoknak a guanin kivonását, vagyis a műkörömlakkba eredeti balatoni „halezüstöt” tettek volna, de végül a szakkör nem jött össze, mert ahhoz előbb gardát kellett volna fogni… A halászat korábbi vezető munkatársa azt nem tartja kizártnak, hogy valahol valóban működhetett a hamisgyöngy-gyár, de a maga részéről biztos abban, hogy nem a Balatonnál, nem Siófokon. – A valahai Balatoni Kurír siófoki hallisztgyárról is írt, de valójában az se itt volt, hanem Fonyódon – tette hozzá. – A garda filéjéből ellenben ruszlit valóban készítettek régebben Siófokon.
Fotó: Ábrahám Gábor gyűjteményéből való
