Százéves a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros verseny, a 2025-ös, 46. Magyar Körverseny útvonala idén is érinti Siófokot, itt lesz a második szakasz befutója május 15-én – derült ki az útvonalat bemutató budapesti gálán, melyen városunkat dr. Kovács Miklós alpolgármester képviselte.
Rajt a fővárosi Gellért téren, hegyi befutó a Kékesen, finálé az esztergomi bazilika előtt – ez lesz az idei Magyar Körverseny dióhéjban. Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője arról beszélt: az elmúlt száz évben többször is megakadt a Tour de Hongrie kereke, de a lendület mindig átsegítette a szervezőket a nehézségeken. Az útvonal összeállításánál „fontos szempont, hogy mit fog látni a tévénéző a verseny hátterében, hogy megjelenítsük a városok idegenforgalmi értékeit, de mindenekelőtt az, hogy a lehető legbiztonságosabb útvonalat jelöljük ki a nemzetközi mezőny számára. Hiszen ők, a bringások a versenyünk hősei, azok a gladiátorok, akik miatt milliók kapcsolnak a televízió előtt ülve a Tour de Hongrie-ra, és akik miatt tízezrek zarándokolnak el egy-egy kiemelt emelkedőhöz.”
A 2025-ös Tour de Hongrie a Magyar Kerékpáros Szövetség, a Vuelta Sportiroda és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség által valósul meg, az Aktív Magyarország program és a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jóvoltából.
A Tour de Hongrie teljes távja idén 885 km, mely alatt több mint 7000 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a versenyzőknek. Az útvonal a főváros mellett Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegyéket érinti. Összesen 101 településen halad át.
A második, 178 kilométeres szakasz Veszprémből indul május 15-én csütörtökön, és várhatóan 16 órakor lesz a befutó a siófoki Fő utcán. A veszprémi rajtot követően a mezőny Csopaknál éri el a tópartot, majd Balatonfüred és Tihany érintésével Tótvázsony második kategóriás emelkedőjére fordul, hogy aztán Nemesvámos felől visszakanyarodva folytassa útját a keleti medence mentén. Siófokhoz érve délre fordul a karaván, hogy Ságvár és Tab érintésével Zamárdi felől forduljon rá a siófoki célegyenesre. Siófok immár 19. alkalommal látja vendégül a Tourt, és bár az utóbbi években számos rajtot rendeztek itt (2018-19, 2021, 2024), mezőnyszakasz befutójára utoljára 2017-ben került sor a Balaton déli partján. Akkor a szlovén Ziga Jerman győzött Scott Sunderland és Peák
Barnabás előtt „a nyár fővárosában”.
Siófok város képviselő-testülete 6 millió forintos támogatása teszi lehetővé, hogy a nemzetközi kerékpáros mezőnyt ismét városunkban köszönthetjük.