Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 7., kedd

Sikeres szezont zárt a Festetics Kastély

Sikeres szezont zárt a keszthelyi Festetics-kastély. Az év első nyolc hónapjában 215 ezer látogatót fogadtak, és elérték az egész évre tervezett bevételt – közölte az MTI-vel a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit (NÖF) Kft. ügyvezetője.

Oláh Zsanett elmondta: a gazdasági nehézségek ellenére a turisztikai szezonban 50 tematikus rendezvénnyel bővítették a kínálatot. Május elsejétől augusztus végéig több mint 177 ezren látogattak el a kastélyba, akik a különböző attrakciókra összesen 627 ezer jegyet váltottak.

Az ügyvezető emlékeztetett, a műemléképület idén januárban integrálódott a NÖF-be. A hatékonyabb működési koncepciónak köszönhetően 164 millió forint költségmegtakarítást értek el.

Idén több mint 2 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre. Az elmúlt időszakban bővítették a Vadászati Kiállítást, valamint a kerti kisvasút nyomvonalát. Felújították a fegyverfolyosót és a fehér tükörtermet, az állandó és a modellvasút kiállításokon pedig új interaktív elemekkel várják a vendégeket – sorolta az ügyvezető.

A közeljövőben a kastély főúri kiállítása is megújul, és sor kerül a Fejőház rekonstrukciójára. A tervek között a homlokzati szobrok rekonstrukciója, a szökőkutak felújítása, valamint biztonságtechnikai fejlesztések is szerepelnek.

Kiemelt céljuk az épületek energiahatékonyságának növelése. A Festetics-kastély vagyonkezelésének átvételekor a korábban telepített napelempark nem volt összekötve a főépülettel, ezért a megtermelt megújuló energia nem tudott hasznosulni. A közeljövőben szeretnének összeköttetést biztosítani a két infrastruktúra között. A gyakorlatban ez azt eredményezni, hogy kastély főépületének villamosáramellátása a megújuló energiának köszönhetően önfenntartóvá válik – fejtette ki Oláh Zsanett.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!