Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. március 16., vasárnap

SIKEREK ÉS BAJNOKI CÍMEK

Nagyszerű idényt zárt a Nemzeti Kézilabda Akadémia 2024-ben.

Nagyszerű idényt zárt a Nemzeti Kézilabda Akadémia 2024-ben. A férfi NB I-es csapat a NEKA történetében először bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ahol bravúros teljesítménnyel bronzérmet szerzett. Sótonyi László együttese ráadásul, bár a 13. helyen végzett az NB I-ben, a feljutó Békés visszalépése miatt maradhatott az élvonalban. A NEKA női együttese az NB I/B helyett az NB I-ben indulhatott. Bakó Botond a mezőny legfiatalabb keretét vezette, amely erőn felül teljesítve 13 ponttal a 13. lett.

Idén három csapatunk jutott be a korosztályos rájátszásokba, az U17-es lányok címvédőként lettek ismét bajnokok, a serdülő fiúk szépen csillogó bronzérmet nyertek, míg az U19-es gárda szintén bronzérmet ünnepelhetett. A férfi megyei bajnokságot is a NEKA nyerte, az akadémia így két arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel koronázta meg az idényt.
Az olimpiára kijutó felnőtt férfi válogatottban három, a női nemzeti csapatban négy korábbi játékosunk szerepelt, az NB I-es kluboknál és a korosztályos válogatottaknál is több NEKA-játékosra számítanak. Több kézilabdázónk folytatja pályafutását az élvonalban itthon vagy külföldön.
Számos rendezvényünk is komoly érdeklődés mellett zajlott le, elismert előadók vettek részt a Sport és Innováció Konferencián és a KMK szakmai napokon, emellett az akadémiai központi kiválasztó rendszer is nagy siker volt. Idén a két nyári tábor mellett sikeres téli tábort is szerveztünk.
A NEKA Klub budapesti rendezvényén partnereink és támogatóink vettek részt, idén együttműködési megállapodást kötöttünk több nagy múltú céggel, többek között a K&H Bankkal és a Graboplasttal.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Tavaszi kompmenetrend változás!

  Szántódrévből 7.00 és 19.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 19.15 perc között hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250