Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. július 13., vasárnap

Rekordokkal és felejthetetlen történetekkel zárult az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Szombat este Balatonfüreden, a Gyógy téren tartott ünnepélyes díjkiosztóval hivatalosan is véget ért az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Az idei versenyt a rekordok, a drámai pillanatok és a hétfői vihar után a vitorlás közösség összefogása tette emlékezetessé. A Magyar Telekom által biztosított élő közvetítést több mint 120 ezer néző követte, a mezőny pedig a kihívást jelentő, erős szélben is elképesztő sportteljesítményről tett tanúbizonyságot a Balatonon.

Történelmi napokat hozott a magyar vitorlázás legendás ünnepe, az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A csütörtök reggel 9 órakor elrajtolt 479 hajóból álló mezőnynek az olykor 30 csomót is meghaladó, erős szélben kellett helytállnia, sokaknak több mint 10-15 órán át. A jó szél rendkívüli sebességet és izgalmakat hozott. A győzelmet a Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty szerezte meg, amely 4 óra 24 perces elképesztő idővel ért célba, több mint 40 percet javítva saját korábbi rekordján. A verseny sebességét jelzi, hogy a második helyezett Sailing Team RSM (kormányos: Vándor Róbert) és a harmadik Kürt-Team Kaáli (kormányos: Virág Flóra) is a korábbi pályacsúcson (5 óra 3 perc) belül teljesítette a távot.

Fantasztikus eredmények minden hajóosztályban

Az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj bebizonyította, hogy a verseny varázsa a mezőny sokszínűségében rejlik. A nap egyik legnagyobb szenzációját a Szamuráj Jack nevű vitorlás szolgáltatta, amely 8 óra 35 perces idővel megdöntötte az egytestű hajók rekordját. Az is kuriózum, hogy az első 10 befutó között több egytestű hajó is volt, tehát nem csak katamaránok uralták az élbolyt.

Külön kupával ismerték el a klasszikus hajók között született korszakos eredményeket is. A 75-ös cirkálók sok évtizedes presztízscsatájában idén a Lillafüred diadalmaskodott, Detre Szabolcs olimpiai bronzérmes vitorlázó kormányzásával mindössze két másodperccel előzték meg a Siroccot a célvonalban. A Lillafüred 10 óra 6 perces idejével megdöntötte a harmadik helyezett 75-ös cirkáló, Nemere II. 1955-ben felállított, megdönthetetlennek hitt 10 óra 40 perces klasszikus rekordját, ráadásul a Sirocco és maga a Nemere II. is gyorsabb volt a történelmi rekordidőnél.

Hősök, drámák és a vitorlázó közösség ereje

Komoly kihívás elé állította a mezőnyt az erős szél. Több hajó komoly technikai problémákkal küzdött, közel ötven egység, köztük olyan nagy nevek, mint a tizenháromszoros győztes Litkey Farkas, feladni kényszerült a küzdelmet.

A legdrámaibb történet a Sponsor Wanted nevű hajóé volt. A hétfői viharban megsérült a Raffica és a René Raffica hajó is, utóbbi csapatát csupa fiatal alkotja. A két egység tagjai összefogtak, és egy három nap alatt versenyképessé tett hajóval, a Sponsor Wanted-dal és a Raffica árbócával vágtak neki a távnak. Bár a viharban feltehetőleg megsérült árbóc végül nem bírta a terhelést, a csapat a példátlan összefogás és sportszerűség miatt kiérdemelte a KPMG Fair Play Díját.

„Ez a példaértékű összefogás és csapatszellem méltó a Fair Play díjra. A Sponsor Wanted csapata bebizonyította, hogy a kitartás és az összefogás a legnehezebb helyzetekben is győzelemre vezethet” – mondta Rózsai Rezső, a KPMG magyarországi vezérigazgatója.

A verseny tele volt emlékezetes pillanatokkal: a 12-szeres magyar bajnok jégkorongozó, Palkovics Krisztián a célbaéréssel ünnepelte 50. születésnapját, a „művészhajó” Queen Lucy (ifj. Zenthe Ferenc, Szerednyey Béla, Barabás Kiss Zoltán) kategóriájában másodikként teljesítette a távot, a 87 éves, háromszoros Kékszalag-győztes Tuss Miklós pedig az idei legidősebb versenyzőként kategóriájának első helyét szerezte meg a Hepp nevű hajójával. A verseny legfiatalabb résztvevője a 8 éves Hermányi Márk volt, aki a Beach Body csapatának tagjaként kategóriájában ezüstérmet is szerzett.

A hagyományokhoz híven a győztes MLS Raiffeisen Fifty-Fifty legénysége pezsgővel köszöntötte az utolsóként, több mint 29 óra vitorlázás után célba érő Kaland nevű hajót és csapatát. Ez a gesztus is szimbolizálja, hogy a Kékszalag mindenkié, aki teljesíti a távot.

Sikeres közvetítés és technológiai háttér

A versenyt hatalmas érdeklődés övezte, a Magyar Telekom által biztosított, televíziós minőségű élő közvetítés jóval több, mint 120 ezren követték. A nézők a kekszalag.hu oldalon, a Telekom Live YouTube-csatornán, valamint a TV2 Playen és Spíler 1 tv-n is láthatták a drón- és motorcsónakos felvételekkel, valamint szakértői elemzésekkel színesített adást.

„A Telekom technológiai megoldásai idén is kiválóan teljesítettek: különleges képek készültek az onboard kamerákkal, a kísérő motorcsónakokból a szeles időjárás ellenére izgalmas felvételeket rögzítettek, melyek testközelből mutathatták be a versenyt. A kiváló minőségű streaming által a világ minden tájáról a teljes futamot követhették az érdeklődők” – mondta Fegyver Csaba, a Magyar Telekom Stratégiai és Kiemelt Projektekért Felelős Igazgatója. A verseny ugyan véget ért, de az exkluzív videók és a közvetítés teljes anyaga továbbra is elérhető a Telekom Live YouTube csatornán.

Az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj során a Széchenyi István Egyetem által fejlesztett és a Magyar Telekom által üzemeltetett hajónyomkövető rendszer megbízhatóan, rendeltetésszerűen működött, valós idejű adatokat szolgáltatva a szurkolóknak és a versenyzőknek egyaránt.

„A GPS-alapú technológia pontos és valós idejű adatokat biztosított a szervezőknek, versenyzőknek és a nézőknek egyaránt. A rendszer a verseny teljes időtartama alatt stabilan támogatta a digitális követést és az élő közvetítést” – értékelte Drotár István, a Széchenyi István Egyetem képviselője.

A Kékszalag Fesztivál pénteken az Audi Speed Challenge gyorsasági versennyel folytatódott, ahol a leggyorsabb hajók mérték össze sebességüket egy 800 méteres pályán a balatonfüredi móló előtt. A versenyt szintén az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty csapata nyerte.

A verseny névadó támogatója hetedik éve a Raiffeisen Bank.

„A balatoni vitorlásversenyek ékköve, a Kékszalag Raiffeisen Nagydíj olyan esemény, amire nemcsak a csapatok, a sportág és a támogatók, de egy egész ország büszkén tekint minden évben. Különlegességét ugyanakkor az innováció, a technológia és a digitális fejlődés alkalmazása adja, évről évre többet nyújt. Ebben az évben a számunkra fontos értékekből többet is láthattunk, hiszen megdőlt a verseny rekordja, a vihar után a csapatok rendkívüli szolidaritást tanúsítottak  és a versenyt általában is a sportszerűség jellemezte. A Raiffeisen Bank ezt támogatja és büszkén áll a verseny mellett most már hetedik alkalommal, hiszen a mi eredményeink mögött is a hagyomány, a csapatmunka, az innováció és a fenntartható, aktív hazai jelenlét áll” – mondta Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója.

„Az idei Kékszalagot a verseny előtti napokban több hajót is megrongáló vihar tette még emlékezetesebbé, de az erős szél végül egy fantasztikusan izgalmas versenyt hozott. Ez a verseny megmutatta a vitorlázás minden szépségét: azt, hogy milyen komoly sportteljesítményre van szükség a sikerhez, és hogy milyen erős az összetartás a vitorlás társadalomban. Öröm volt látni, hogy az abszolút rekord mellett az egytestű- és a klasszikus rekord is megdőlt, bizonyítva a mezőny páratlan erejét és sokszínűségét. Gratulálok minden résztvevőnek: a győzteseknek, a rekordereknek, és azoknak is, akik a mezőny végén küzdöttek az elemekkel több mint egy napon át. Hatalmas köszönet illeti a szervezőket, Holczhauser András főszervezőt, Verebély Tibor versenyvezetőt és azt a közel 150 fős csapatot, akik a profi lebonyolításban részt vettek, valamint támogatóinkat, akik nélkül ez a csodálatos ünnep nem valósulhatna meg.” – összegezte az eseményt Prof. Dr. Gellér László, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.

Az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj ezzel véget ért, de a legendája tovább él a rekordokban, a történetekben és mindazokban, akik a vízen vagy a parton részesei voltak a Balaton legnagyobb vitorlás ünnepének.

 

Fotók forrása: Magyar Vitorlás Szövetség

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!