Rasovszky országos bajnok

A papírformát igazolva, a férfiaknál Rasovszky Kristóf, a nőknél pedig Olasz Anna nyerte a nyíltvízi úszók országos bajnokságát.

Szegeden, a Maty-éri evezős pályán rendezett 10 kilométeres viadalon az olimpiai kvótás Rasovszky már az első körben hatalmas iramot diktált, egyedül veszprémi klubtársa, a medencében tokiói induló, Kalmár Ákos tudott vele tartani. Utóbbi ugyan egy időre meg is előzte az utolsó kanyar előtt Rasovszkyt, a nyíltvízi olimpikon azonban a hajrában rátett egy lapáttal és diadalmaskodott.
“Az elején meg akartam pörgetni kicsit, hogy csak az maradjon az élbolyban, akinek komoly tervei vannak ma. Aztán kicsit visszább vettem a tempót, segítettem kicsit lábvízzel a korosztályos klubtársakat, majd a hajrában jött megint a komoly csata Ákossal. Egy időre kicsit elém is tudott jönni, de aztán az utolsó forduló után elkezdtem hajrázni, és akkor sikerült visszaelőzni. Elégedett vagyok az úszással, most jöhetnek az újabb gyakorlások a Hévízi-tóban, hetente egyszer nyomok kábé hét-nyolc kilométert, harminc fokos a víz, ez készít fel Tokióra – remek hír, hogy elég jól bírom, még hajrázni is tudok” – mondta a magyar szövetségnek az öt kilométeren világbajnok Rasovszky.
A nőknél óriási csatát vívott egymással a májusi budapesti Európa-bajnokságon ezüstérmes Olasz Anna és Rohács Réka, akik két hét múlva a Setúbalban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs viadalon is összecsaphatnak. Olasz végül mindössze öt tizeddel előzte meg az előző országos bajnokságon győztes riválisát.
“Nagyon jó kis verseny volt, még jobban is sikerült, mint reméltem, mert nagyon komoly terhelésből jöttünk, gyakorlatilag sebesség nélkül úsztam ma. Az első felén kissé lassabban mentünk, utána viszont elég jól begyorsultunk, bár az utolsó körben a szembeszél eléggé megpróbált mindenkit. Ezek után külön jó, hogy még hajrázni is tudtam, nem is reméltem, hogy ilyen állapotban ez még menni fog” – mondta Olasz Anna, aki két hét múlva hasonló párharcra számít, hiszen az ötkarikás viadalon nemzetenként csak egy versenyző juthat kvótához.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!