Rasovszky Kristóf Világkupa győztes!

A magyar szövetség tájékoztatása kiemelte: a világ- és Európa-bajnok Rasovszky először szorult le a dobogóról vk-viadalon, ám matematikailag így is biztos az első helye, amelyhez – a szabályok szerint – csak rajthoz kell állnia a szezonzáró kínai versenyen szeptember 29-én.

– Semmi okom a panaszra, hiszen az utolsó kínai versenyen már csak élvezni kell az úszást, ha utolsó helyen érek be, akkor is megvan az összetett elsőség. Gyönyörű, tiszta vízben versenyeztünk, remek időben, szebbet kívánni sem lehet nyíltvízi viadalra. Családiasabb volt a szokásosnál ez a futam, én pedig most messze vagyok a csúcsformától, a kanadai futamok óta visszavettünk, napi egyszer úsztam, akkor is mindössze 6-6.5 kilométereket. Itt most az volt a lényeg, hogy legyen egy dobogós vagy dobogóközeli hely, amivel bebiztosítom az összetettben a győzelmet – nyilatkozta a Balaton Úszó Klub klasszisa, a Balatoni cápaként becézett világbajnok.

Szokolai László tanítványa eddig nem volt szabadságon, 2-3 napok maradtak ki neki, egyébként folyamatosan edz – az idényzáró viadalon még úszik (a szabályok szerint el kell indulnia Chun’anban, csak akkor válik hivatalosan is győztessé), aztán október első felében lesz egy kéthetes kikapcsolódása. Akkor már 50 ezer dollárral gazdagabban – merthogy ennyi jár az összetett elsőségért.
Olasz Anna ugyancsak negyedikként zárt az észak-macedóniai viadalon, és ezt a pozíciót foglalja el összetettben is.

Forrás: Facebook/Magyar Úszó Szövetség

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!