Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 18., csütörtök

Rangos konferecia Balatonfüreden

Solymár Károly Balázs a digitális gazdaság területén elért eredményekről szóló előadásában elmondta: a Programozd a jövőd! címmel indult programnak köszönhetően nem csak az informatikai szakokra jelentkezők száma nőtt 25 százalékkal, hanem a felvettek száma is csaknem ennyivel, 23,5 százalékkal emelkedett.
Szólt arról is, hogy a Modern vállalkozások programmal 16 ezer céget sikerült elérni és több mint tízezer cég esett át egyéni auditon.


Magyarországon még mindig 17 százalék azok aránya, akik még soha nem használtak internetet – emelte ki Solymár Károly Balázs. Ennek drasztikus mértékű csökkentését a következő évek egyik legfontosabb feladatának nevezte. Megjegyezte: az országos hálózatban kiépült digitális jólét pontokon már mindenki lakóhelyéhez közel szakképzett mentori segítséget kaphat.
Arról is szólt, hogy alapszintű digitális képességfejlesztést indítottak 255 ezer ember részére, amelyet már több mint 190 ezren sikerrel elvégeztek, valamint tízezer idős ember számára is tartottak digitális készségfejlesztést.
Solymár Károly Balázs kiemelte, hogy 2018 végére – vezetékkel vagy vezeték nélkül – mindenki számára elérhetővé vált Magyarországon a 30 megabites sávszélességű internet. Emellett célul tűzték ki azt is, hogy 3500 iskolaépületben valamennyi tanteremben biztosítsák a wifi hálózatot. Ez a helyettes államtitkár szerint 2600 helyen már megvalósult:  az összes állami fenntartású vidéki általános- és középiskolában minden tanteremben elérhető a wifi és megduplázták az átlagos sávszélességet.


Az előadásban Solymár Károly Balázs kitért a digitális gyermekvédelem fontosságára, és beszélt arról is, hogy Európa legalacsonyabb internet áfája van Magyarországon.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!