Hétpróba Fűzfőn
Családi hét próbára várja a családokat a balatonfűzfői Vágfalvi Ottó Művelődési Ház április 16-án, 9 és 13 óra között. Az esemény beharangozójából kiderül, szombaton a fűzfői tojásfához, a Béke térre várják a kalandozni vágyókat, akiknek egy rövid séta alkalmával hét próbát kell kiállniuk. A próbákat teljesítők ajándékot kapnak. A séta mindössze másfél kilométeres, s közben […]
Családi nap húsvétkor a kastélyban
Nagypéntektől, húsvét hétfőig számtalan program várja a családokat, kicsiket és nagyokat a keszthelyi Festetics kastélyban. A négynapos eseményen megnyitja kapuit a kastély északi szárnya, vagyis a nagyközönség számára is megtekinthető lesz a Velencei tükörterem, a báltermek és a lakosztályok. Pénteken 11 órától a gyerekek a Varázshangok elnevezésű családi játszóházban is tevékenykedhetnek, sőt egész nap kincskereső […]
Nyúlfuttatás Balatonszentgyörgyön
Egész napos programözönnel várja a balatonszentgyörgyi Csillagvár Múzeum a húsvétolókat április 18-án, hétfőn. A rendezvény 11 órától kezdődik a Kalap Jakab gyerekkoncerttel. A színpadi műsor mellett kézműves foglalkozással, húsvéti játékokkal, solymász bemutatóval várják az érdeklődőket. Délután 15 órától hatodik alkalommal szervezik meg a Nyúlfuttató versenyt, amely minden évben a legnagyobb tömegeket vonzza. Nevezni saját nyúllal […]
Hétvégén nyit a húsvéti park Lellén
Az idén is megnyitja kapuit a húsvéti park Balatonlellén. A helyieket és az érdeklődőket kétnapos programfolyammal várják a szervezők. Április 9., szombat, 10:00-18:00 10:00 Megnyitó 10:30 Szűcs Imre plébános köszöntője 11:00 Lelle Néptánc Egyesület műsora 16:00 Lellei Óvodások előadása Egésznapos programok: Népi gyermek fajátékok, kisállat simogató, mesterségbemutatók, hagyományos tojásfestési technikák, kézműves vásár További programok: Április […]
Posztol verset, Te is!
Harmincötödik alkalommal szerveznek a Magyar Költészet Napja alkalmából nagyszabású programsorozatot Balatonszárszón. 09.00 József Attila szavalóverseny megnyitója, a Balatonszárszói József Attila Általános iskola köszöntője, műsora 10:00 József Attila szavalóverseny kezdete. Somogy megyei döntő általános iskolák részére 11:30 A szavalóverseny eredményhirdetése, Díjkiosztás 12:00 Ebédszünet *** 13:30 Megemlékezés a KÖLTÉSZET NAPJA alkalmából: Koszorúzás József Attila szobránál az általános […]
Alsóörsi rajzpályázat
Húsvéti rajzpályázatot hirdet az alsóörsi Eötvös Károly Művelődési Ház és Könyvtár. Minden 6 és 14 év közötti gyermek nevezhet, bármilyen technikával készült alkotással, a méret A/3-asnál nem lehet nagyobb. Valamennyi pályázó ajándékot kap és a legjobb alkotásokból kiállítás nyílik a művelődési házban, amelyet április 16-án, a húsvéti programfolyamban nyitnak meg. A fődíj planetáriumi belépőjegy lesz. […]
Városi versmondó versenyt hirdet Balatonfűzfőn a Vágfalvi Ottó Művelődési Ház, Könyvtár és Turisztikai Központ április 11-én 10 órától a Magyar Költészet Napja alkalmából. Az eseményen részt vesz Lukács Sándor érdemes és kiváló művész is, akinek verses előadása remek példát jelenthet majd a versenyen résztvevők számára. Nevezni április 4. 15 óráig lehet.
Tojásfa állítás Almádiban
A Honismereti és Városszépítő Kör és a Balatonalmádi Turisztikai Egyesület felavatja idén is a városi tojásfát. A tojásfa tavaly is igazán nagy népszerűségnek örvendett, több tucat család hozott tojásdíszt, remek közösségépítő program volt. Ezen felbúzdulva az idén is megtartják a programot. Április 2-ára, 14 órára várják a családokat az eseményre.
Viszlát, tél!
Közeledik a tavasz, mi sem jelzi ezt jobban, hogy már a jégpályák is bezárnak. Február 12-én Viszlát, tél! Viszlát, jégpálya! elnevezéssel tartanak jégpálya záró eseményt szervez a helyi önkormányzat. A programok 17.30 órakor kezdődnek, amikor beszédet mond Kepli Lajos, a város polgármestere. Ezt követően Idrisz Szonja, a Székesfehérvári Jégmadár Műkorcsolya Egyesület tagja tart jégtánc bemutatót […]
Jégpályák éjszakája
A veszprémi Jégcsarnok is csatlakozik az ötödik alkalommal meghirdetett Allianz Jégpályák Éjszakája elnevezésű programsorozathoz. A királynék városában január 22-én, szombaton 13 órától várják az érdeklődőket. A program szerint nemcsak korcsolyázni lehet majd, jégkorongozás, és jégdiszkó is lesz, ahol profi DJ gondoskodik majd a zenéről az ország egyik legmodernebb jégcsarnokában.