Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 8., szerda

Pénteken kezdődnek a Balatonfüredi Borhetek

Hogy végre valami jó hírt is hozzunk a nyár végi rendezvények, fesztiválok kapcsán: megrendezik a Balatonfüredi Borheteket.

Balatonfüred legnépszerűbb gasztronómiai eseményét augusztus 7-30. között rendezik meg a Tagore sétányon. A borvidék legjobb italait, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bort kínálnak majd a termelők. Huszonöt borász kínálja majd a borait, a borosgazdák faházai között az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja most is, ezúttal a Szabó és Fia Borpince.

Az augusztus 20-ai tűzijáték viszont idén elmarad és a Borhetekhez kapcsolódó kulturális rendezvények száma is a szokásosnál jóval kevesebb lesz – nyilatkozta dr. Bóka István polgármester a balatonfured.hu-nak.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!