A közlemény szerint az ENSZ 1979-ban magyar javaslatra nyilvánította október 16-át az élelmezés világnapjává, az idén 41. alkalommal megtartott esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolására, és összefogásra ösztönözzön.
Bár a probléma elsősorban a fejlődő országokat érinti, a fejlett országokban is számos olyan rászoruló él, akinek az élelmezését állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek látják el. Az élelmiszeriparban és az élelmiszer-kereskedelemben képződő feleslegek is e karitatív szervezetek segítségével jutnak el a nélkülözőkhöz.
Ezzel szemben az emberek otthonaiban képződő élelmiszerfelesleg a szemetesben végzi. Az Európai Unió többi országához hasonlóan Magyarországon is ez teszi ki az élelmiszerveszteség legnagyobb hányadát. A Nébih a háztartási élelmiszerpazarlás csökkentése érdekében 2016-ban indította el a Maradék nélkül programját.

Sokan felejtenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint például 2024 januárjában 53 ezer négygyermekes anya tett adóelőleg-nyilatkozatot, miközben a 2024-es szja-bevallásban 70 ezren vették igénybe ezt a



