Óvatosan nyit Balatonalmádi is

A Megfőzzük Almádi Közleménye szerint Balatonalmádi (óvatosan) nyitva!

Az új rendelkezések szerint a kerthelyiségeket megnyithatjuk, a strandok is kitárják kapuikat.
Élünk a lehetőséggel, természetesen a tőlünk elvárható legnagyobb elővigyázatossággal.
Hamarosan újabb közleményben jelezzük, hogy tagjaink mikor nyitják meg kerthelyiségeiket, teraszaikat.

Izgalmas szezonunk lesz, külföldi és – reméljük már csak egy-két hétig – budapesti vendégek nélkül. Annak viszont nagyon örülünk, hogy az ország más területeiről már érkezhetnek pihenni vágyó, de – remélhetőleg – szabálykövető nyaraló vendégeink! A biztonság továbbra is fontos számunkra, ennek betartása a mi felelősségünk is!

Eddig nem beszéltünk a nyaralótulajdonosokról! Őket Almádi embereknek tekintjük. Fontosak számunkra. A szomszédaink, a barátaink. Várjuk őket, ahogy eddig is minden évben tettük. Biztosítjuk őket arról, hogy a nyaralótulajdonosokkal kapcsolatos hangulatkeltés nem az Almádi emberek véleményét tükrözi, és azzal nem azonosulunk. Reméljük, hogy mielőbb véget ér a kijárási korlátozás időszaka, és együtt tölthetjük a nyarat, ahogy minden évben szoktuk. Nagy odafigyeléssel, de együtt!

Meggyőződésünk, hogy Balatonalmádi jövőjét a turizmus, a vendéglátás és a kultúra minősége határozza majd meg. Ebben a jövőformálásban számíthat ránk a város minden tudásunkkal, elkötelezettségünkkel.

Várjuk a találkozást!
BAB Kávézó
Berill Reklámstúdió Kft.
Csalló Pálinka Manufaktúra
DESSZEReTlek
Jóbaràtok Halsütöde Balatonalmádi
Kerekes Pince
Terasz
Tornyos BBQ
Veganeeta

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!