Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. március 16., vasárnap

Összefogás az illegális stégek miatt

A Balaton egyik partszakaszán példa értékű összefogás segítette a vízügyet a mederben hagyott akadályok és illegális stégek teljes felszámolásban tavaly, a munka hatékony folytatásához pedig idén további önkormányzatok és civil szerveztek segítségére számít a mederfenntartó – közölte az illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Csonki István elmondta, tavaly a tó alacsony vízállása miatt a korábbiaknál jóval több mederben hagyott akadályra derült fény, és több vált komoly veszélyforrássá a fürdőzőkre és a hajózókra nézve. A bejelentésekre reagáltak, de a teljes mentesítést Gyenesdiás és Vonyarcvashegy partszakaszán tudták elvégezni a helyi önkormányzattal és a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesülettel összefogva – tette hozzá.
A tavalyi medermentesítő munkálatokról szóló összegzés szerint a Balatonban hagyott mesterséges akadályok miatti bejelentések háromnegyede horgász-, napozó-, illetve bejáróstégek maradványairól szól. Gyakoriak még a szabálytalanul vízben hagyott horgászkarók, amelyek megdőlve és víz alá kerülve különösen veszélyesek, továbbá a kikötésekhez használt kötelek, sodronyok, betontömbök. Az eltávolított tárgyak a vízügy siófoki kikötőjébe kerülnek.
Az összegző jelentés kitér arra is, hogy tavaly a vízügy Siófoknál karót és vitrolásroncsot, Balatonakarattyánál víziállást, Balatonkenesénél betontömböket, Balatonszárszónál csatornázási aknát és acélhágcsót távolított el. Örvényesnél a helyi sporthorgász egyesülettel összefogva 30 acélcsőtől, szöges acélszerkezettől, zártszelvénytől szabadították meg a parszakaszt. Gyenesdiáson, ahol a helyi polgárőrség mellett az önkormányzat is besegített, 300 baleset- és életveszélyes karót távolítottak el a mederből. Itt felülvizsgáltak 28 szabálytalan víziállást is, amelyek zömét a tulajdonosok – a kifüggesztett felszólítást követően – eltávolítottak, öt illegális stéget pedig a vízügy számolt fel.
Csonki István hangsúlyozta: ahhoz, hogy a megkezdett nagyszabású munka minél hatékonyabban folytatódhasson idén, a mederfenntartói jogosultságokkal rendelkező vízügynek szüksége van a szárazföldi részen jogosultságokkal rendelkező önkormányzatok, valamint a helyi civil szervezetek segítségére. Annál is inkább, mert az alapvetően más feladatokat ellátó vízügynek erre a speciális feladatra csak szűkös anyagi és eszközforrás áll rendelkezésre – tette hozzá.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Tavaszi kompmenetrend változás!

  Szántódrévből 7.00 és 19.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 19.15 perc között hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250