Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök

Őrzik a hagyományt

Kovácsné Ottó Krisztina kulturális szervező hívásának engedve több, mint húszan képviselték a kis falu minden korosztályát. Szűcs-Simon Anikótól megtudtuk, hogy a tollfosztást édesanyja elevenítette fel a faluban még tíz évvel ezelőtt. Sajnos idén már nem lehetett az asszonyok között, de Anikó úgy érezte, hogy ő semmiképpen sem maradhat távol. Pedig időközben a nagyanyja szinté elhunyt és magával vitte azokat a régi népdalokat is, amelyekre ma már nem emlékszik senki.

A raposkai lányok, asszonyok tovább éltetik a tollfosztás hagyományát

A helyi lányok, asszonyok szerint előfordult már Raposkán, hogy a mostaninál többen fosztottak tollat, de akik jelen voltak, azoknak szaporán járt a kezük. Idén vadkacsa tollat fosztottak, közben arról beszélgetve, hogy egykor a faluban szinte minden háznál volt kacsa, liba. A falu összes szárnyasát az egyik helyi asszony őrizte napközben a Tapolca-pataknál. Este hazahajtotta valamennyit, a libák pedig hamar megtanulták, hogy melyik háznál van az otthonuk. Sajnos ma már csak néhány udvaron kapirgálnak tyúkok, kevés a kacsa, még kevesebb a liba.

A tollból idén kispárna is készülhet az unokáknak az asszonyok szerint, de a művelődési ház vezetője Kovácsné Ottó Krisztina már jó előre tűpárnákat készített filcből, így azok kitöméséhez is felhasználták. Egy-egy szebb, nagyobb tollat pedig a gyerekek ragasztottak facsipeszekre, madarat imitálva a kézműves foglalkozáson. Közben mindannyian megkóstolták egymás süteményeit és nótáztak estig.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250