Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 18., csütörtök

Önkéntesek a Vöröskeresztnél

Idén 13. alkalommal startolt el a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata, amely június 28. és augusztus 20. között 12 tóparti település 19 strandján működik, naponta 10 és 18 óra között.
Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, 2007-től kezdve, a balatoni szolgálat eddigi működése során hatszor mentettek életet és több mint 40 ezer alkalommal biztosítottak ellátást a laikusnak számító, de kiképzésben részesített elsősegélynyújtóik, sok esetben tehermentesítve tevékenységükkel a mentőszolgálatot is.
Az ország legkülönbözőbb területéről érkeznek a 16 év feletti, de jellemzően 30 év alatti önkéntesek, akik többnyire kagyló okozta vágás, rovarcsípés és különböző sportsérülések esetén nyújtanak segítséget a strandolóknak.


Kardos István hangsúlyozta, a támogatóktól függ, hány strandon tudják működtetni a szolgálatot.
Dorogi Sándor, Balatonszárszó független polgármestere arról számolt be, hogy kezdettől fogva együttműködnek a vöröskeresztes strandi szolgálattal, hiszen az önkormányzat számára sem közömbös, mennyire érzik magukat biztonságban az emberek ezrei nyaranta a település strandjain.
Jamrik Péter, a szolgálatot pénzzel és eszközökkel is támogató Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közbiztonsági testületének elnöke kiemelte, hogy a vízbefulladások miatt 2017 fekete évnek számított a Balaton életében, ezért prevenciós programot indítottak Mentőöv elnevezéssel, amelyben a vöröskereszt balatoni szolgálatával is együttműködnek.


A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat sajtótájékoztatója egy szimulált strandbalesettel ért véget: az önkéntesek bemutatták, miként nyújtanak segítséget a különböző sérülést szenvedő strandolóknak. Munkájukat, illetve azt, hogy jövőre még több helyszínen lehessenek jelen, a 1359-es adományvonal felhívásával, vagy az ADOMANY szót SMS-ben elküldve lehet támogatni augusztus végéig, alkalmanként 250 forinttal.
A balatoni szolgálat idei fő támogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Generali a Biztonságért Alapítvány, amelyek mellett a BFT, valamint Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő, Révfülöp és Balatonudvari önkormányzata, továbbá vállalkozások nyújtanak támogatást az önkéntes fiatalok utazásához, étkezéséhez, elszállásolásához.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!