Nyolcvanhat strandot újítanak meg

Az idei támogatottak között 64 balatoni strand, a többi a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál, illetve a Velencei-tónál található.
Könnyid László kiemelte, a 2017-ben indult fejlesztési program célja, hogy 2030-ra az ország valamennyi strandja megújuljon és európai színvonalúvá váljon. Emlékeztetett arra, hogy az első ütemben, 2018-ban több mint 30 balatoni település 55 strandján újultak meg vizesblokkok, parti sétányok, és épültek játszóterek közel 2 milliárd forintból.
A következő ütemben, tavaly, országszerte 43 szabadstrand jutott több mint 4,4 milliárd forintnyi támogatáshoz fejlesztéseihez. Közülük 30 balatoni szabadstrand kapott 3 milliárd forintnyi forrást, ami mutatja, hogy az MTÜ kiemelten kezeli a térséget, de a Dunakanyarnál és a Tisza-tónál található szabadstrandok is lehetőséghez jutottak – fogalmazott az igazgató-helyettes.
A 2020. évi, lehetőség szerint a nyári szezonra elkészülő strandfejlesztésről szólva elmondta, hogy a mintegy 2,9 milliárd forintnyi forrás az idei költségvetési törvényben a turisztikai fejlesztési célelőirányzat soron áll rendelkezésre.
Beszélt arról is, hogy az MTÜ által az önkormányzatok számára nyújtott támogatások fókuszában az alapinfrastruktúra fejlesztések állnak. Elsősorban a régi vizesblokkokat kell megújítani, ahol erre még nem került sor. A következő lépés a baba-mama szobákat létesítése, és a régi, 70-es 80-as évekből származó strandbejárók, azaz vízbejutást biztosító lépcsők kicserélése.
Egységes arculatot is kapnak majd a strandok, és a kültéri öltözőkabinok megújulása is lendületet vehet Könnyid László tájékoztatása szerint. Hozzátette, a következő ütemben a zöldfelületek bővítése lesz a cél, erre nagy az igény a vendégek részéről. A fejlesztésekkel növelni kívánják a strandok jövedelmezőségét és vonzerejét.
Az MTÜ vezérigazgató-helyettese arról is beszámolt, hogy tavaly júliusban és augusztusban az üdülőrégióba érkező vendégek több mint 80 százaléka magyar volt. A SZÉP-kártya tavaly januári 7 milliárd forintos forgalmát az idén januárban sikerült megduplázni, ami további bizakodásra ad okot – mondta.

Az MTI kérdésére válaszolva az igazgató-helyettes közölte, lezárult a csúszdapályázat, amelynek célja, hogy lehetőség szerint már erre a strandszezonra megújuljon több balatoni csúszda, ezért heteken belül kihirdetik az eredményét.
Bóka István, Balatonfüred polgármestere, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke hangsúlyozta, komoly vonzerőt jelentenek a turizmus számra a strandok, ezek állapota sokat elárul egy-egy településről. 2017-ben Balatonfüred közel 100 millió forint értékben, az idén pedig három strandja közel 150 millió forint értékben nyert támogatást a fejlesztéseire. Jelezte, hogy a területfejlesztési operatív programokban szintén jelentős strandfejlesztési projektek indultak.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!