Nyolcadik a legjobb magyar

Szlovák győzelmet hozott a Balatonföldváron megrendezett raceboard világbajnokság, ahol a legjobb magyar a nyolcadik helyen záró Sánta Bence lett.

Pénteken kényszerpihenőt tartottak, de szombaton három futamot is megrendeztek a földvári vébén, ahol így a végeredmény is kialakult.

A tizenkét futamból kilencet magabiztosan nyert meg a szlovák Patrik Pollak, így egyértelműen ő nyerte az aranyérmet.

A bajnok a Magyar Vitorlás Szövetségnek úgy nyilatkozott, a záró nap nagyon rosszul indult a számára, pocsék döntéseket hozott és csak ötödik lett. Dühös volt magára, megpróbálta rendezni a sorait, összekapta magát és az ezt követő két futamot már megnyerte.

– Örülök a világbajnoki címnek, bár a kilenc futamgyőzelem magabiztos sikert sejtet, az igazság az, hogy nagyon meg kellett küzdenem minden egyes futamon. A legjobban annak örülök, hogy a többi szlovák versenyző is jól szerepelt, ők voltak azok, akik engem is folyamatosan jobb teljesítményre sarkalltak – hangsúlyozta.

A második helyen a cseh Petr Kucera végzett az összetettben, a harmadik a brit Morris lett.

Sánta Bence az élmezőnyben zárt, a nyolcadik helyen végzett.

– Nagyon örülök, hogy így sikerült zárnom a világbajnokságot, ez bizakodásra ad okot, remélem, lesz ez jobb is. Most nem volt könnyű dolgom, mert nem tudtam ebben az osztályban edzeni, egyenesen a iQFoil Európa-bajnokságról érkeztem, és gondok voltak a felszereléssel, de szeretnék még raceboard-versenyen indulni. Összességében örülök, hogy itthon versenyezhettem, és remélem, minél hamarabb újra otthont adhatunk egy hasonlóan rangos nemzetközi versenynek – fogalmazott.

A nők között a végig vezető cseh Jana Slívová állhatott fel a dobogó tetejére.

Az U23-asoknál Morvai Bálint bronzérmet vehetett át teljesítménye elismeréseként.

– Nagyon jó érzés, hogy bronzéremmel zárom a világbajnokságot. Nehéz hetünk volt, mindenféle körülményben szörföztünk, és lelkileg nagyon kellett ez az utolsó nap, mert nagyon sokat tudtam javítani. Azért azt el kell mondani, hogy az összetett éllovasok egy négyzetméterrel nagyobb vitorlával versenyeznek, tehát nehéz volt felvenni velük a versenyt, főleg, hogy először álltam ilyen deszkán – nyilatkozta.

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Mi lesz az Év strandétele?

Az idei fő újdonság az, hogy külön díjazzák a strandbisztró és a strandbüfé kategóriát, így különlegesebb alapanyagokból, komolyabb konyhatechnológiával készített ételekkel is lehet indulni, mivel

tovább olvasom »

Kultkikötő hat helyszínen

A Balaton legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválján fellép mások mellett Mácsai Pál, Oláh Ibolya, Hobo, Dés László, Kiss Tibi, Pokorny Lia, Grecsó Krisztián, Szabó Győző, Rezes

tovább olvasom »

Elfújta a szél az algákat

Közölte, mióta a tó vizének hőmérséklete 20 Celsius fok fölé emelkedett, megjelentek a nyári időszakra jellemző kékalgák és fecskemoszatok. Június elejétől folyamatosan emelkedik a víz

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250