Nyári varázslatok cukkiniből

A diétázók imádják, mert alig van benne szénhidrát, így szinte büntetlenül lehet habzsolni, de a küllemét illetőleg megosztó a fogyasztó társadalom, mert frissen üde, roppanós, viszont hőkezelés hatására összeesik, löttyedt és puha lesz.

Hogy használjuk akkor jól a cukkinit, hogy mutatós is legyen, meg laktató is?

Hát ne főzzük szét, ne süssük barnára, ne vágjuk vékonyra, fűszerezzük erősebben, mint bármilyen másfajta ételt, és semmiképp ne hagyjuk kihűlni.

Ha ezeket a szabályokat betartjuk, akkor szinte biztos a siker.

Persze a cukkinit el lehet rejteni is.

Mire gondolok? Amikor csak azért csempésszük bele egy ételbe, hogy növelje annak térfogatát, hogy csökkentsük a szénhidrát tartalmát, hogy kvázi egészségesebbet készítsünk.

Ilyenek például a kenyerek, vagy esetünkben ez a süti, amiről nem igazán mondod meg, hogy a töltelék mákkal kevert cukkini. Persze az igazán szemfülesek persze kiszúrják a mák közötti zöld csíkocskákat, de ezzel még talán villogni is lehet, illetve fogadásokat kötni a mibenlétére vonatkozóan.

A cukkini, mint főszereplő ritkán van jelen egy ételben – ha csak ki nem rántjuk, de akkor meggyőződésem, hogy a panír ízét szeretjük csak, a cukkinit, meg szükséges velejáró tényezőként szerepel.

Hogy lehet főszereplő is, az már biztos, ennek bizonyításaként jöjjön egy olyan recept, ahol igenis a cukkini viszi el a pálmát.

Cukkinis tekercs

hozzávalók:

1 zsenge cukkini

1 csomag bacon

20 dkg füstölt sajt

ízlés szerint bazsalikom levél

A cukkinit zöldséghámozón hosszú csíkokra vágjuk. A bacont lefektetjük, erre jön a cukkini, a füstölt sajt, majd egy kis bazsalikom levél, és egész egyszerűen feltekerjük és sütőben 10 perc alatt ropogósra sütjük.

Cukkinis egy tál

hozzávalók

4-5 zsenge cukkini

1 fej hagyma

pici olaj a sütéshez

1 doboz tonhaltörzs saját levében

20 dkg koktél paradicsom

1 csomag mozzarella

bazsalikom levelek

só, bors

A cukkinit kockára vágjuk, a hagymát szeletre, majd mind kettőt pici olajon két-három percig „megfuttatjuk” egy serpenyőben.

Az egészet egy tűzálló tálba teszem, a tetejére jön az összes többi hozzávaló és kb. 15 perc alatt a sütőben összesütöm.

Ez a recept azért jó, mert bármit rá lehet rakni a cukkinire, amit a hűtőszekrényben találunk.

Nagyon guszta a cukkinis, baconos tekert

Cukkinis mákos pite

hozzávalók

tésztához:

25 dkg rétesliszt

17 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

fél csomag sütőpor

a töltelékhez:

50 dkg reszelt cukkini (ha fiatal, nem kell megpucolni!)

15 dkg darált mák

1 csomag vaníliás cukor

10 dkg porcukor

az öntethez:

3,5 dl tej

2 egész tojás

2 ek. vaníliás cukor

A tepsihez és a tetejére:

5 dkg vaj

A tésztához való, a töltelékhez való, illetve az öntethez való hozzávalókat összekeverem külön-külön egy tálba.

A tepsit kivajazom, majd jöhet a tésztához való morzsa, ennek a kétharmadát a tepsibe öntöm, erre a tölteléket, szépen elegyengetve, majd a maradék tésztát.

A végén az öntetet egyenletesen ráöntöm, a maradék vajdarabokat ráteszem és a sütőben, kb. 25 perc alatt készre sütöm.

dav

Madarász Ildikó

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!