Nyár eleji tortám

Persze ha valaki sorrendiséget akarna velem felállítani, akkor azt gondolom, hogy nagy bajban lennék. Nem igazán tudnám eldönteni, hogy melyik a finomabb, vagy ha már finomabbnak érzem, akkor az miért van.

Gyerekkoromban rengeteg cseresznyét ettünk, persze nem roppanósat, hanem csak a vizes májusit, de higgyék el, az volt nekem a legfinomabb falat, amikor a szomszéd átnyúló ágairól csenhettem le a szemeket.

Az epret anyám mindig fóliázta, így már mosás nélkül ehettük. Sose volt semmi bajunk tőle.

Bár annak idején anyám se turmixot nem csinált belőle se eperhabot, se eperlevest, egyszerűen csak meghintette vaníliás cukorral és kompótos tálakba kínálta nekünk. Az már ünnepi volt, ha rátette a gyümölcstortára, mert azt szinte pazarlásnak érezte.

A málnából mindig szörp lett, a meggyből pedig pincés meggy, nyersen.

Szóval, nem tudom, melyiket szeretem jobban!

Így készítettem egy olyan tortát, amin szinte minden rajta van.

Nyáron nem szeretem bekapcsolni a sütőt! A nagy meleg, és a kényelem miatt is, mert inkább a parton áztatom magam, mint saját levemben a sütő mellett.

Így nyaranta szerintem nem ördögtől való az, ha néha-néha előresütött tortalappal dolgozom.

Ezáltal, kb. 10 perc alatt tudok rittyenteni egy csodatortát!

A minap is így tettem és hogy milyen lett? Csak kérdezzék meg Gyulát!

Egyszerű torta, egyszerű alapanyagok, sok-sok gyümölcs és tengernyi élvezet.

Hozzávalók:

  • egy kész tortalap
  • 1 kis üveg eper lekvár
  • 25 dkg mascarpone
  • 3 ek. méz
  • 3 dl tejszínhab (édes)
  • idény gyümölcsök – sok!

A tortát kettévágom. Aki ügyes, háromba.

Megkenem a tortát eper lekvárral, jó vastagon. A mascarponét összekeverem a mézzel és ízlés szerint eperlekvárral.

Ennek a krémnek a felét rákenem a tortára, megszórom gyümölccsel. Jöhet a tejszínhab. Ha felvertük, a felét a krémre kenem, majd következik a másik lap.

Ezután jön a trükk. Egészen egyszerűen megfordítom a betöltött tortát. Így a vastagon megkent lekvár rusztikusan csorog le a többi töltelék irányába. A tetejére a maradék krém, a maradék tejszínhab és jöhet a gyümölcshalmozás, ameddig kedvünk van.

Ezt a tortát egyszerűen nem lehet elrontani! Kezdő háziasszonyok is brillírozhatnak vele, a gyakorlottak pedig élvezhetik az alkotás örömét, mintegy 5-8 percben.

Madarász Ildikó

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!