Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 17., szombat

Nem épülhet apartmanhotel a Kerekedi-öbölben!

Nem találták megalapozottnak a Kerekedi-öböl területének átminősítési kérelmét az illetékes hatóságok, így nem épülhet újabb hotel a tó partjára – közölte az Összefogás a Balatonért civilszervezet, írta meg a merce.hu.

Az egyesület beszámolt róla, „a tulajdonos olyan földterületeken szándékozott építkezni, aminek közvetlen szomszédságában természetvédelmi terület, Natura 2000 védettségű területek vannak, közvetlenül a Balatonhoz csatlakozva,”. A hatóságok szerencsére belátták, hogy visszafordíthatatlan, természet károsító folyamatok indulnának el és ezért nem is adtak engedélyt a terület átminősítésére.

A civilek július 26-án feljelentést tettek, mert Csopakon a tulajdonos nagymértékű fakivágásba kezdett az erdőben. Ezen kívül megkeresték Ambrus Tibort, Csopak polgármesterét is, valamint a Veszprém megyei kormányhivatalt. A civilek fotókkal dokumentálták a történéseket.

A feljelentés dacára július 29-re a teljes, érintett területen letarolták az erdőt. Két nap múlva tüntetést tartottak a civilek és az erdőirtás, környezetkárosítás ellen tiltakozó helyiek. Aláírásgyűjtés is indult az ügyben, amit 2300 helyi alá is írt, illetve a rendőrség a terület tulajdonosát a fairtás miatt eljárás alá vonta.

Az illetékes kormányhivatal lefolytatta az eljárást és megállapította, hogy a fakivágás illegális volt, és hogy a Kerekedi-öbölhöz a terület tulajdonosa által tervezett apartmanház-komplexum sem épülhet meg, éppen a Natura 2000 besorolásra való tekintettel.

A Kerekedi-öböl melletti természetvédelmi terület összesen 64 hektáros, Csopak és Balatonfüred között húzódik. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park védelmét élvezi 1992 óta, mint az északi part mára szinte egyetlen, érintetlen tó-partszakasza.

Az Összefogás a Balatonért civil egyesület a hivatalos Facebook oldalán közölte, eredetileg szeptember 26-án tiltakozó felvonulást akartak szervezni, amit átminősítenek ünnepléssé, ahol valamit szeretnének bejelenteni.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

A kriptoeszköz-szolgáltatók új kötelezettségei

Kriptoeszköz-szolgáltatás lehet például kriptoeszközökhöz kapcsolódó letétkezelés, kereskedési platform működtetése, ilyen eszközök adásvétele és átváltása, de a tanácsadás, portfóliókezelés is. A DAC8 életbelépése miatt a kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől regisztrációs

tovább olvasom »

Szólj hozzá!