Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Nem emelkednek a horgászjegyek

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak, a horgászrendben jelentős enyhítések várhatók – jelentette be Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Tihanyban, a VII. Balatoni Horgász Konferencián.

Elmondta: az utóbbi években tavasszal bevezetett csónakos korlátozás kizárólag az akadók környékén lesz érvényben. A déli parti befolyók mentén is feloldják az április 15. és június 15. közötti korlátozást pontyra és harcsára.
A vezérigazgató, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos közölte, hogy csökkent a parti horgászhelyek száma, ráadásul az elmúlt évek során a tisztává, átlátszóvá váló víz miatt a halak beljebb húzódtak.
Elmondta: a vízminőség megóvásáért a horgász-etetőanyagok hatását már megvizsgálták, hasonló kutatásokra van szükség annak megállapítására, mekkora és milyen terhelést jelentenek a tónak a fürdőzők, a vitorlázók, valamint a tízezrével átvonuló madarak, a szaporodó hattyúk, vadkacsák.
Szári Zsolt, hogy fejleszteni kell a csónakos horgászatot
kikötők és sólyahelyek létesítésével.
A horgász-etetőanyagoknál mennyiségi és minőségi korlátozásokat kívánnak bevezetni, valamint meg akarják akadályozni a nem őshonos halak térnyerését.
2022 hangsúlyos feladata lesz a Balaton vízgyűjtőjén termelt balatoni halnak mint bioterméknek a bevezetése a piacra – mondta.
Fontosnak nevezte, hogy készüljenek tervek a Balaton lehetséges vízpótlásáról külső vízgyűjtőből.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!