Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 5., csütörtök

NEKA hírek

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT

Bakó Botond vezette női együttesünk négy mérkőzést játszott januárban – köztük a Győr és a Ferencváros ellen. A szezon féltávjánál, 13 találkozó után a NEKA az első osztályú szereplést érő 12. helyen áll. Pihenni azonban nincs ideje a csapatnak, hiszen rendkívül fontos mérkőzés vár Koronczai Petráékra: február 7-én, szombaton a szintén a bennmaradásért küzdő Kozármislenyt fogadják hazai pályán, mielőtt kéthetes szünetre vonulnának.

MÁSFÉL HÓNAP SZÜNET UTÁN FOLYTATÓDIK A SZEZON

LIQUI MOLY NEKA a januári felkészülési időszakot és a horvátországi tornát követően szintén megkezdi NB I-es szereplését. A főpróbát sikeresen teljesítette a férficsapat, hiszen január végén, a Budai Farkasok elleni edzőmérkőzést 26–24-re megnyerte. Szükség is volt a formába lendülésre, hiszen megterhelő hónap előtt áll a gárda: öt meccset játszik, szerencsére rendre hazai környezetben.

FOLYTASSA, MESTER!

A hónap végén bejelentettük, hogy két évvel meghosszabbítottuk Sótonyi László, férfi első osztályú csapatunk vezetőedzőjének és szakágvezetőjének szerződését. Az 55 éves, junior férfiválogatottat is irányító tréner immár ötödik esztendeje ül a NEKA kispadján. Nevéhez fűződik az akadémia eddigi legjobb felnőtt eredménye, a 2024-es Magyar Kupa-bronzérem.

„Benne egy modern, precíz edzőt látok, aki megértette, miként lehet továbblépni a kézilabda fejlesztésében és képzésében. Kifejezetten korszerű szakmai irányt képvisel. A fiataloknak olyan edzőre van szükségük, aki technikailag, taktikailag és a versenyeztetés terén is egyértelműen kijelöli a következő lépéseket. Akadémiánkon a hazai legmagasabb szinten, azaz az NB I-ben biztosítunk lehetőséget a fiatalok számára, ehhez pedig Sótonyi László a legalkalmasabb személy” – mondta Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője.

EREDMÉNYES ÉVKEZDÉS UTÁNPÓTLÁS-CSAPATAINKNÁL

A NEKA utánpótláscsapatai az év első hónapjában nyolc mérkőzésből hatot megnyertek, egy döntetlen és egy szoros vereség mellett. Emellett U18-as fiúcsapatunk részt vett a szlovákiai Trebisovban rendezett Zemplén-kupa nemzetközi utánpótlástornán, amelyen ezüstéremmel zárt. A fiú U20-as csapat 12 fordulót követően továbbra is veretlen és két ponttal vezeti a tabellát a Veszprém Handball Academy előtt.

TIZEDIK HELYEN ZÁRT A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT AZ EURÓPA- BAJNOKSÁGON
Dánia Németország felett aratott győzelmével ért véget vasárnap a dán–norvég–svéd közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokság. A Chema Rodríguez szövetségi kapitány vezette magyar válogatott Norvégia mögött a tizedik helyen végzett. A csapatban hat korábbi NEKA-játékos – Palasics Kristóf, Ilic Zoran, Pergel Andrej, Papp Tamás, Krakovszki Bence – szerepelt, illetve Szilágyi Benjámin, aki egy évig kötődött az akadémiához.
ÖSSZEKAPCSOLTUK A KULTÚRÁT ÉS A SPORTOT – NEM VÉLETLENÜL

Január kiemelt programja a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett Korponai Tamás fotókiállítás volt. A tárlat célja a sport és a kultúra összekapcsolása, hiszen mindkét területen kulcsszerepet játszik az elhivatottság, a fegyelem és az értékteremtés.

 Forrás: Nemzeti Kézilabda Akadémia

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT A Bakó Botond vezette női együttesünk négy mérkőzést játszott januárban – köztük a Győr és a Ferencváros ellen. A

tovább olvasom »

Keresőkutya kerestetik

A  kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak. Előnyben részesített fajták a juhászkutyák, labradorok, kotorékebek, hosszúlábú terrierek, vizslák, spánielek, valamint a felsorolt

tovább olvasom »

Szólj hozzá!