A jégolvadástól kezdve a halőrök folyamatosan figyelik a Balatonon és a befolyókon előforduló elhullott halak számát és fajösszetételét. Természetesen a Balatonon, mint természetes vízen szinte az év minden szakaszában figyelhető meg haltetem, de ciklikusság is felfedezhető. A tavaszi időszakban a jégborítottság megszűnésével és a halak ívási periódusának befejeztével figyelhető meg az első érezhető tetemszám-emelkedés, majd a víz hőmérsékletének 20 Celsius fok fölé emelkedésével egy második növekedés tapasztalható. A tetemek területi eloszlása igen drasztikus különbségeket eredményezhet az uralkodó szél és a tó áramlási viszonyainak függvényében – fogalmaznak a közleményben.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. évente 30–40 tonna partra vetődött haltetemet gyűjt össze és szállít el önköltségén, melyhez külső forrásból támogatást nem kap. Ez az érték a Balatonban élő halmennyiség becsült biomasszájához viszonyítva elenyésző mennyiséget (≈1%) tesz ki. Az elpusztult egyedek legnagyobb része a tavaszi időszakban tűnik fel a parti régióban, és legnagyobb tömegét olyan fajok (busa és angolna) idős példányai teszik ki, amelyek utolsó telepítésére 1983-ban (busa), illetve 1991-ben (angolna) került sor. Mivel az angolna katadrom (édesvízben fejlődő, de tengerben szaporodó) fajként biztosan nem, a busa pedig az eddigi kutatások szerint szinte biztosan nem szaporodik a tóban, az évről évre tapasztalt elhullások a természetes kiöregedési folyamatnak tudhatók be. Emellett az angolnának ismert a fajspecifikus léghólyag parazitája (Anguillicola crassus), amely részben felelős volt az 1991/92-es nagy angolna pusztulásért is. Ha nagy számban van jelen egy egyébként is öreg és/vagy egyéb okokból legyengült egyedben, okozhatja annak elpusztulását.
A fentieket követően a leggyakoribb elhullott fajok a keszegfélék közül kerülnek ki. A kedvezőtlen kondícióban lévő, rosszul telelt, erősen parazitált, idős és/vagy beteg egyedek legnagyobb számban az ívás jelentette többlet energia-veszteség miatt pusztulnak el a tavaszi időszakban, kisebb számban pedig a nyári hirtelen felmelegedések, majd tartós kánikulákat követően. Az utóbbi években tapasztalt enyhe telek sajnálatos módon kedveznek a paraziták elszaporodásának. Emiatt is váltak gyakoribbá az apró piros sebekkel tarkított hámfelületű keszegfélék (főleg dévérkeszegek) a horgászfogásban és az elpusztult egyedek között is. Ezeket a piros pöttyöket a Tracheliastes maculatus nevű, a Lernaea-félékhez tartozó copepoda rák okozza. A kis parazita rák átfúrja a pikkelyt és a bőrt, a bőr alatt rögzül, ezáltal pirosodás, göbszerű, néha nyílttá váló seb alakulhat ki a halon. Természetesen az ilyen parazitás, piros sebekkel tarkított horogra akadó keszeg a szokásos előkészületek után (pikkelyezés és zsigerelés) elfogyasztható, de erősebb fertőzöttség esetén degusztáló lehet. A parazita önmagában nem okozza a hal elpusztulását, de az így nyíló fertőzési ablakon át egyéb patogén baktériumok, gombák támadhatják meg a legyengült állatot. Az elhullás mértékét környezeti sokk (pl.: hirtelen hőmérséklet/légnyomás változás) is felerősítheti.
Az utóbbi néhány évben egyre szembe tűnőbbek a tavaszi időszakban elhullott pontyok, amelyek mennyisége azonban eddig még nem haladta meg a szórványos elhullás kategóriáját. Többszöri mintavétel után sem találtak az állategészségügyi szakemberek olyan betegséget, amelyet balatoni pontyból mutattak ki és nagyarányú pusztulásért lehetne felelős. Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy egy teljesen természetes rendszerben is történik elhullás. A Balatonban pedig a halászat megszűnése és az egyre erősödő haltelepítéseknek, és szigorodó szabályozásnak köszönhetően megnövekedett a pontyállomány mérete. Így a nagy számok törvénye alapján több lett a dög is. Egy-egy elpusztult nagy hal esetén nehéz megmondani, hogy mi volt az elhullás konkrét oka: okozhatták paraziták, öregedéssel járó legyengülés, egy megfogás és visszaengedés során a horgász által vétett halkezelési hiba, környezeti sokk, vagy ezek különböző variációjú együtt állása is. A horgászlétszám megnövekedése miatt szintén a nagy számok törvénye alapján gyakoribb lehet a halkezelési hiba is, de az elpusztult állatok közül is többet észlelnek – míg korábban a tetemek jó része észrevétlenül bomlott le a nádasokban.
A halőrök szolgálatuk során rendszeresen begyűjtik a tetemeket és „állati hulla” átmeneti tárolására szolgáló konténerekben helyezik el. Ezeket a konténereket – igény szerint – az ATEV Zrt. üríti, és tartalmuk ártalmatlanítását elvégzi.
