Minőségi balatoni vendéglátás

Öt kategóriában döntött az idei Par Excellence díj odaítéléséről a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz). Ezekből három kategóriában is balatoni vendéglátó kapta az elismerést.

A Masosz idén nyolcadik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet a tagok szavazatai alapján lehet elnyerni. A jelöltekről a végső döntést az elnökség hozza meg egyhangúlag – közölte az MTI-vel hétfőn a Masosz elnöke.
Slezsák Zoltán emlékeztetett: az elmúlt időszakban a járványhelyzet a vendéglátás és az ahhoz szorosan kapcsolódó tevékenységek helyzetét is megnehezítette, de nem kevesen voltak azok, akik áldozatos munkával igyekeztek megtartani a magas szakmai színvonalat, ami reményt ad a jövőt illetően.
A Magyar Sommelier Szövetség elismerésében azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen segítik elő a magyar éttermi kultúra minőségének növelését, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére.
Termelő kategóriában a balatonlellei Ikon borászat kapta az elismerést. Mint a méltatás emlékeztet, a pincészet munkáját Konyári Borbála irányítja. Ma már 39 hektáron gazdálkodnak, termékpalettájuk széles. Dűlőik kivételes fekvésének köszönhetően egyedi stílusú csúcsborokat is készítenek, amelyekkel több jelentős nemzetközi verseny aranyérmét nyerték már el.
Kereskedő kategóriában a keszthelyi székhelyű Pampetrics borkereskedés érdemesült a díjra. Választékukban a kis, kézműves termelők és a nagyobb borászatok tételei egyaránt fellelhetőek – áll a méltatásban.
Vendéglátó kategóriában a balatonlellei Vitorlás étterem részesült a Par Excellence díjban. A 23 éve működő vendéglátóhely a helyi alapanyagokra támaszkodva évszakonként változó étlappal és hétvégi táblás ajánlatokkal is várja vendégeit. Gazdag borválasztékának gerincét a balatonboglári borvidék termelőinek szortimentjéből válogatják, kiegészítve az ország más borrégióinak minőségi tételeivel. A gasztronómiai alkotómunka Vaszilkó Dániel konyhafőnök irányítása alatt zajlik – emelték ki a bírálók.
Szakíró kategóriában Németh Ágnes lett a díjazott. A tekintélyes Decanter magazin magyar kiadásának 2004-ben lett a főszerkesztője, ő a megálmodója a VinCE Budapest Wine Show rendezvénynek, amelynek 7 évig volt a főszervezője. 2016-ig a VinCE Magazin főszerkesztőjeként tevékenykedett, amikor elindította saját weboldalát (Hungarianwines.eu). 2013-ban Pro Turismo díjjal tüntették ki, 2017-ben elnyerte a Millesima francia borkereskedés díját Wine Report kategóriában. Nevéhez fűződik a már négy alkalommal megszervezett nemzetközi borszakíró-verseny, a Hungarian WebWineWriting, amelyre idén 63 pályamű érkezett a világ minden tájáról.
Oktató kategóriában Kozma Kálmán nyerte el a díjat. A Gundel étterem vezetőjeként 34 éven keresztül végzett eredményes munkát. A magyar sommelier-k szervezeti életének fejlesztésében nagy szerepet játszott. Nemzetközi elismertségét bizonyítja részvétele hat Európa-bajnokság és három világbajnokság zsűrijének munkájában. Közreműködött a pincérek nemzetközi versenyeinek (EuroSkills, WorldSkills) értékelő bizottságában is. Számos szakkönyv szerzői között jegyzik, jelenleg a CEWI és MASOSZ tanfolyamainak előadója és vizsgáztatója, a Közép-Európai Gasztronómiai és Sommelier Egyesület alelnöke. Fontos szerepe van az évente sorra kerülő Magyar Sommelier Bajnokság előkészítésében és magán a versenyen.
A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a jövő évi Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!