A gyerekeknek hihetetlen radarjuk van arra, hogy észrevegyék, ha a Télapónak pont ugyanolyan a bakancsa, mint apának, vagy megegyezik a szemüvegkeretük, vagy egészen egyszerűen a Télapónak pont olyan pecsétgyűrűje van, mint apának…Az ember mindig azt hiszi, hogy a gyereke még elég kicsi, hiszékeny, vagy egész egyszerűen ki kell mondanom: elég ostoba, hogy ne jöjjön rá a turpisságra.
De a gyerekek nagy tudósok! Főleg, amikor már elég nagyok ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek! Nah, ekkor kell elég okosság, turpisság, vagy találékonyság, ha úgy alakítanánk, hogy ezt az évet még mindenképp szeretnénk álomországban hagyni…
Árulkodó jelek a boltokban
Általában az lesz gyanús először, hogy az üzletekben miért van az a sok csoki mikulás, meg csoki krampusz és finomabbnál finomabb édesség, amiből a mi anyukánk persze nem vehet. De más anyukák meg nénikék miért teszik kosárba, amikor anyu azt mondja, hogy ezekből csak a Mikulás vehet, és ő is csak akkor amikor már kiürült az üzlet?
Vagy esetleg anyu azt mondja, hogy azért van kirakva a sok csoki mikulás a polcra, mert a Télapó itt depózza a kerület gyerekeinek az édességet…, de akkor hogy tud bemenni mindenhová, ha nincs kulcsa? Vagy ha van, akkor azt a tenger sok kulcsot hol depózza?
Honnan van ennyi Télapó?
Másodjára itt az egy városra eső Mikulások száma! Jön egy az oviba, találkozunk eggyel az utcán és általában jön egy hozzánk is. De még lehet apa/anya munkahelyén is Mikulás ünnepség. Szóval akkor hány Mikulás van? Egy? És a többiek csak a segédei? De akkor miért vannak Ők is pirosban, miért nem csak manók, ahogy a filmekben látjuk?
Hogy kerül az ajándék a csizmába?
Valakinek az ablakba rakja a Télapó, valakinek az ágya mellé, valakinek a csizmájába, vagy mellé, akad, akinek keresnie kell, másoknak kézbe adják!
Na de miért van az, hogy egyesek megkapják 5.-én este, másoknak reggelre „tojja” és a maradéknak pedig 6.-a estére csempészik a cipőcskéjükbe?
Aki jobb volt, előbb kap? Vagy csak közelebb lakik hozzá a Mikulás? Esetleg az útvonaltervező ésszerűségi okokból így osztotta be – apa mondta tavaly!- állítja egy hat éves.
És hogy jön be a házba? Hol parkolnak addig Rudolfék? Miért nem látom soha sem?
És mindig van még egy plusz kérdés…
Ha már végképp minden kérdést feltettek, akkor is marad mindig egy a végén. Például:
Mi mikor mehetünk Hozzá? Mi miért nem mehetünk el Hozzá?
Miért van két neve? Most Mikulás, vagy Télapó?
Ha nem nyitja ki az ablakot és nincs kandallónk, és kéményünk sincs, akkor hogy lehet, hogy mégis van csomag a gyerekszobába?
Hogy lehet, hogy a krampuszok mindig szabadságon vannak és az óvó néniknek kell helyettesíteniük… hisz egész évben csak ez az egy munkanapjuk van?
Mikor mondjuk el, hogy a Télapó nem létezik?
Melyik a legjobb pillanat? Amikor már kifogytunk a „leleményes” válaszok alól és az utódaink pimaszul az arcunkba nevetnek? Hát akkor már elkéstünk!
Nem is vagyok benne biztos, hogy el kell mondanunk! Meggyőződésem, hogy a gyerekek pont egy évvel korábban vannak tisztában a csúf igazsággal, mint ahogy azt mi hisszük!
Mert még mi is hinni akarunk!
Mert mi is voltunk egyszer gyerekek, akik hittek, akik vártak és akik rácsodálkoztak a világra és december 6.-án újra élhetjük, akár csak pár órára a csodát…csak akkor már a gyerekeink csodáját, akik még hiszik, hogy ha megígérik, hogy tényleg minden este megmossák a fogukat, akkor nem találnak virgácsot a cipőjükben…
Madarász Ildikó
