Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Mentőautóból lopott egy siófoki férfi

Fegyházbüntetést kapott.

Két év fegyházbüntetésre ítélte a Siófoki Járásbíróság azt a férfit, aki mentőautóból lopott tavaly tavasszal Siófokon – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

Azt írták, a napokban született elsőfokú, nem jogerős döntés szerint a többszörös visszaeső 35 éves elkövető 2020 márciusában szabadult előző büntetéséből és rokonai siófoki házába költözött.

Az utcába az év áprilisban egy mentőautó érkezett. A férfi kihasználva, hogy a mentősök betegellátás miatt kiszálltak a járműből és bementek egy házba, a csukott, de nem zárt autóból elvitt egy, az Országos Mentőszolgálat tulajdonát képező táblagépet és a mentőtechnikus övtáskáját, a benne lévő 14 ezer forinttal, bankkártyával és igazolványokkal együtt.

A rendőrök a táblagépet megtalálták a szomszéd utcában egy szemétlerakónál és visszaadták a mentőszolgálatnak.
A siófoki nyomozók rövid időn belül azonosították és őrizetbe vették az elkövetőt, aki először beismerte, majd tagadta a bűncselekmény elkövetését. A bíróság a szabadságvesztés kiszabásakor rendelkezett arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és a védője felmentésért fellebbezett ellene. Mivel a döntés nem emelkedett jogerőre, a bíróság fenntartotta a tolvaj letartóztatását.

A bűncselekmény nagy felháborodást keltett a Balaton-parti városban, az önkormányzat félmillió forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. Az MTI korábbi értesülései szerint ezt azonban nem kellett kifizetnie, mert a gyanúsítottat a rendőrök azonosították.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!