Megvan az emlékdíjas

Halmai Tamás A túlélő című alkotása érdemelte ki a Quasimodo-költőverseny Emlékdíját. A fesztivállal egybekötött balatonfüredi rendezvény díjátadóján különdíjat és díszokleveleket is adtak át az alkotóknak – tájékoztatta a program főszervezője.

Cserép László elmondta, hogy a versenyre 166 pályázó 318 verse érkezett be. A megmérettetés legrangosabb elismerésének számító Emlékdíj mellett különdíjban részesült Marton Réka Zsófia az Anyagvizsgáló című versével és Dimény H. Árpád Egy költő a cirkuszban című alkotásával.
Díszoklevelet kapott Végh Attila Öregkori elégia, Zsávolya Zoltán Nagy medveanyához, Szabados Attila Névvel kifelé, Oláh András Változó szorzó, Fikker János Ma, gyógyulásért, Szabados Attila Névvel kifelé, Fenyvesi Félix Légifelvétel, Horváth Florencia Altamira, Bognár Anna Jób, Török Nándor Odüsszeusz harmadik útja, Fellinger Károly Vesszők és Gál Csaba Látványhalhatatlanság című verséért.
Az elismeréseket a Szörényi László vezette héttagú zsűri ítélte oda.
Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo nemzetközi költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden esztendőben.
Az emlék-, valamint a különdíjas verseket olasz nyelvre is lefordítják. Mások mellett Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Czigány György, Gergely Ágnes, Gömöri György, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János, Tóth Krisztina is kaptak díjat a költőverseny harminc éve alatt.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Pisztráng és bor a tóparton

A mediterrán környezetben három napon át három színpadon váltották egymást a zenekarok, miközben a vendégek a Balaton-felvidék legjobb borait tesztelhették és a változatos módon elkészített

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250