Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 13., kedd

Megújul a Bahart flottája

Sorra újulnak meg a hajók a BAHART flottájában, miközben az új hajók gyártása is folyamatban van. A társaság több mint 200 millió forintot fordít korszerűsítésekre annak érdekében, hogy modern utazási feltételeket és üzembiztos működést biztosítson az utasoknak a szezonkezdetre. A fejlesztések történelmi léptékűek, a kormány támogatásának köszönhetően új korszak kezdődik a balatoni hajózásban.

A 2021-es jubileumi év első negyedévében a tervek szerint halad a BAHART hajóflottájának felújítása, fejlesztése és arculatának egységesítése.

A fejlesztések részeként a BAHART zászlóshajójának számító Szent Miklós hajóba új, korszerű motorok kerültek, teljesen megújul a belső utastér, amely nemcsak bútorzatában lesz korszerű és modern, de az itt található büfé is megfelel majd a mai elvárásoknak. A nyitott felső fedélzet is attraktív megjelenést kap.

A hajópark megújítása és arculati egységesítésének részeként zajlik az idén 130 éves nosztalgiahajók, a Helka és a Kelén felkészítése is a szezonra. A Helka belső terének padlózata műgyanta burkolatot, a bútorzat pedig friss kárpitborítást kap. A Kelén motoroson a felső fedélzet borításának régóta várt cseréje valósul meg, amely szintén műgyanta burkolatot kap, de a mellékhelyiségek felújítása is megtörténik.

A Fonyód motoroson a belső és a hátsó fedélzet is új burkolatot kap a szezon kezdetére, rendezvényhajózás igényeit jobban kielégítő székek kerülnek be, és a külső fedélzetre is. A Lelle motoroson megújul a terem padlószőnyege, a hátsó fedélzet szintén műgyanta burkolatot kap, míg az utazást új székek teszik majd komfortosabbá.

A legtöbb utast szállító Badacsony és Füred katamaránok büféit és belső tereit is megújítja a BAHART. Szinte valamennyi hajó ablakára hőálló fólia kerül, ami energiatakarékosabb üzemelést tesz lehetővé.

A régi hajók rekonstrukciója mellett érkeznek az újak is, miután a Balatoni Hajózási Zrt. 2020. novemberében indított nyílt, európai uniós közbeszerzési eljárása eredményesen zárult. 2021-ben megkezdődhetett két darab 45 méteres komp és két darab 35 méteres katamarán gyártása. A fejlesztés történelmi léptékű a balatoni hajózás életében, a kormány támogatásának köszönhetően új korszak kezdődik a balatoni hajózásban. A kompok és katamaránok beszerzésén túl a következő években megújulnak a kikötők és a révállomások is. A Balatoni Hajózási Zrt. célja, hogy európai színvonalú szolgáltatást nyújtson utasainak.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!