Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. november 10., hétfő

Meghirdették az Év Balatoni Háza 2020 pályázatot

Idén harmadszor hirdették meg az Év Balatoni Háza díjpályázatot, amelyre lakóépület, üdülő, valamint gazdasági épület és középület kategóriákban lehet nevezni december közepéig.

A díjpályázatot idén is a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a térség önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) hirdette meg a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságának támogatásával.

“A Balatonhoz a térség építészeti kultúrája is hozzátartozik, ezért fontos népszerűsíteni és példának állítani a legjobb törekvéseket” – mondta Lombár Gábor a pályázat meghirdetésére szervezett csütörtöki tihanyi eseményen, amelyen a 2019. évi nyertes pályaművekből összeállított kiállítást is megnyitották. Szauer Rózsa, a NABE elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a szép házak, hanem a tájidegen, lakótelep jellegű építmények is szaporodnak a tó körül.

A rendezvényen elhangzottak szerint a díjpályázatra a Balaton-régió egész területéről lehet nevezni, 2013. január 1. után használatba vett épületekkel, december 15-ig. A bírálóbizottság elnöke Füleki Zsolt helyettes államtitkár lesz, tagjait a három érintett megye építészkamarái, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Építész Kamara, valamint a BSZ és a NABE adja.

Az 1 millió forint összdíjazású pályázatról további részleteket az azevbalatonihaza.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

REKORDOKAT DÖNTÖTT A KÖZPONTI AKADÉMIAI KIVÁLASZTÓ Az idei évben minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a központi akadémiai kiválasztó iránt: összesen 687 gyermek – 349

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250