Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 20., szombat

Megduplázták a ragadozó halak tilalmi idejét a Balatonon

Február elsejétől új horgászrend lép életbe a Balaton, ami a ragadozó halak fogási tilalmi idejét megduplázza, a gyerekhorgászatban könnyítést hoz, a szemetelést viszont szigorúbban bünteti – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője csütörtökön az MTI-vel.

Nagy Gábor elmondta: már kaphatók az idei balatoni horgászjegyek, amelyek ára nem változott tavaly óta. Komoly könnyebbséget jelenthet, hogy a több oldalas területi jegyeket nem kell a jövőben kinyomtatni, és felmutatni a helyszínen, a halőrök a horgászkártyák száma alapján is tudnak ellenőrizni.

A korábban 41 pontos balatoni horgászrend 67 pontossá válik. A változások egy része formai, igazodva a jogszabály-módosításokat is figyelembevevő MOHOSZ (Magyar Országos Horgász Szövetség) előírásaihoz, és egységesítve a különböző vizek horgászrendjeinek logikáját – ismertette az ágazatvezető, hozzátéve ugyanakkor, hogy a módosítások között több érdemi, csak a Balatonnál bevezetésre kerülő pont is van.

A legfontosabbak között említette, hogy a ragadozó halak – süllő, balin, csuka, kősüllő és sügér – korábban egy hónapig tartó fogási tilalmi ideje ettől az évtől két hónapig, március 1-jétől április 30-ig fog tartani. A tilalom kiterjed a fogásukhoz szükséges módszerekre is.

Új szabály az is, hogy a kifogott és megtartott halakat legfeljebb 48 óráig lehet életben tartani.

A 14 év alatti gyerekeknek 1500 forintért vásárolható éves horgászjegy ezentúl nemcsak a parton lesz érvényes, hanem vízen is (csónakról, vitorlásról), amennyiben általános horgászjeggyel rendelkező felnőtt kíséretében pecáznak.

Az ágazatvezető kitért arra, hogy a szemetelés miatt pár helyről már kitiltották a Balatonnál a horgászokat, és több helyen fontolgatnak hasonló lépéseket. “Azért, hogy az amúgy is szűkös horgászhelyek a jövőben ne csökkenjenek, helyi területhasználati szabályt dolgoztunk ki több érintett önkormányzattal, amelyek szigorú betartatása belekerült az új horgászrendbe is” – mondta Nagy Gábor. Hozzátette, hogy eddig csak figyelmeztettek a szemetelésért, rendbontásért a halőrök, most már a területi engedélyt is bevonhatják ilyen esetben.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!