Cserép László, az önkormányzat kulturális osztályának vezetője elmondta, hogy a harmincéves rendezvény díjnyertes alkotásait szeptemberben, irodalmi fesztivál keretében mutatják majd be, ahová meghívást kapnak a korábbi nyertesek is. Az őszi fesztiválon így mások mellett Czigány Györggyel, Gergely Ágnessel, Gömöri Györggyel, Zalán Tiborral, Szálinger Balázzsal, Marno Jánossal, Sajó Lászlóval és Tóth Krisztinával is lehet majd találkozni.
A balatonfüredi önkormányzat és a költőverseny közalapítványa által meghirdetett megmérettetéshez egy dalpályázat is kapcsolódik, amelyre legalább négyperces kamarazenekari művel lehet jelentkezni. A mű szövegéül egy kortárs vers választható, amelynek szerzője egy korábbi Quasimodo-költőverseny nagydíjasa vagy különdíjasa.
A szeptemberi irodalmi fesztivál keretében, a tervek szerint Ennio Morricone-emlékestet rendeznek, Petrarca, illetve a városhoz kötődő Kisfaludy Sándor emléke előtt tisztelegve szimpóziumot tartanak a magyar-olasz szerelmi költészetről. A város több pontján kortárs költők adják majd elő megzenésített verseiket, valamint olasz ételeket is kóstolhatnak a látogatók – tette hozzá a szervező.
A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992 óta évről évre megrendezik a költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben. Ezek közül szakmai zsűri választja ki a legjobbakat.

A hosszú hétvégén bővített menetrenddel és az új katamaránnal várnak a Balaton vízén
A hosszú hétvégén bővített menetrenddel közlekedünk Fonyód és Badacsony között. Május 1-én fél óránként indulnak járataink 8:00 és 20:00 között, május 2-3. napokon pedig óránként





