Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 18., csütörtök

Már lehet nevezni a balatoni átevezésre

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának híre szerint kajakban, kenuban, SUP-on vagy akár sárkányhajóban lapátolva is megtehető majd a közel 10 kilométeres táv a vitorlásokból álló vízi folyosón keresztül, amely a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza.
Tavaly több mint 700 egységben 2000 résztvevő evezett. A rajt és a cél helyszíne nem változik, Fonyódon a kutyás strand lesz a verseny központja, ahol a táv teljesítése után idén is szórakozási lehetőségek várják az átevezés közönségét.


“A jól bevált helyszínen és a verseny lebonyolításán nem változtatunk sokat, fontos újítás azonban, hogy idén a nevezés történhet teljesen online is, tehát aki előre gondolkodik, annak semmilyen papírt nem kell a helyszínen kitöltenie” – mondta Berényi Péter, szervezési igazgató. “Ezúttal is javasoljuk az indulóknak a hajódepó használatát, a rajtszámok kiosztását már a verseny előtti szombaton elkezdjük, a hajókat pedig díjmentesen őrizzük a másnapi rajtig. Idén lesz ruhatár is, ezek a kényelmi szolgáltatások talán még felhőtlenebbé tehetik az augusztus 16-át a túraversenyen résztvevőknek és a nézőknek.”
Az eseményre a balatonatevezes.hu oldalon lehet nevezni, vagy a  helyszínen az előző napon 12 és 17 óra, illetve a rendezvény napján 6.30 és 11 között.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!