Már a Balaton északi partján túl is élnek hódok, pedig majdnem kihaltak Magyarországon

Noha az ezredfordulóra majdnem eltűntek az országból a hódok, mostanra ismét elterjedtek a Dunántúlon.

A 2000-es évek elején egy hód visszatelepítési program indult a horvát-magyar határ környékén. Ez annyira sikeresnek bizonyult, hogy most már a Balaton északi partján túli területeket is elfoglalják maguknak ezek az állatok.

A hódokat nagyon ritkán pillanthatjuk meg, mivel félnek az emberektől, amint meghallják a léptek zaját, felszívódnak. Ám nyomaikat annál könnyebb felfedezni, a körberágott méretes fatörzsek ékes bizonyítékai annak, hogy egy adott területen jelen vannak.

Fotó: Pixabay

 

A hódok “fakitermelő” tevékenységével ezúttal a Veszprém megyében található Porván találkoztak. A hódok gátat építettek, ami miatt magasabb lett a vízállás.

A földek tulajdonosai általában nem szeretik, hogy a hódok tönkreteszik a fákat, ám a Porván megtelepedő állatok most mégis kifejezetten segítették az önkormányzat munkáját. Veinperlné Kovács Andrea, Porva polgármestere az ATV híradójának elmondta: a hódok azokat a fákat tarolták le, amelyeket az önkormányzatnak a tavasz folyamán egyébként is ki kellett volna vágnia, mivel halastavat szeretnének visszaállítani.

Fotó: Pixabay

A porvai hódokat nem sikerült lefényképezni, néhány évvel ezelőtt Nagykanizsa családi házas övezetében viszont egy 20 kilogrammos megmutatta magát. Az áradások miatt kerülhetett a házak közé, a helyiek számára nem kis meglepetést okozva.

Forrás: ATV

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!