Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 18., vasárnap

Májusig lezárják az Almádi úti kereszteződést!

Balatonalmádiból Veszprémbe és persze vissza is, hétfőtől csak kerülőúton lehet eljutni. Lezárják ugyanis az Almádi úti csomópontot Veszprémben útépítés miatt.

Szeptember 14-től május végéig, kilenc hónapra lezárják a veszprémi Almádi úti csomópontot.

A fejlesztés keretében, a 8-as számú főút Litéri és Füredi csomópontja között, 7,5 kilométer hosszon, a jelentős baleseti kockázatot hordozó csomópontok külön szintű csomópontokká fejlesztésére, átépítésére kerül sor. Ezen fejlesztési koncepció keretében valósítják meg az új Budapesti, Almádi és Füredi csomópontot.

A tervezett új Budapesti csomópont és az Almádi csomópont között részben új nyomvonalon, részben a meglévő 2×1 és 2+1 forgalmi sávos szakaszon 2×2 forgalmi sávot alakítanak ki, fizikai elválasztással. A 2×2 forgalmi sávos fizikai elválasztás szerinti kiépítés a Füredi csomópontig megvalósul a Füredi új külön szintű csomóponttal együttesen. A jelenlegi építési szakasz határa a Füredi csomópontot követően ér véget – derült ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatásából.

Elvileg egy sávon továbbra is lehet majd haladni Körmend és Székesfehérvár irányába, a főutat a lezárások ennyiben érintik.

A kerékpárosok a Veszprém-Szentkirályszabadja közti szakaszt október végéig tudják használni, akkor ott is lesznek majd lezárások.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

A kriptoeszköz-szolgáltatók új kötelezettségei

Kriptoeszköz-szolgáltatás lehet például kriptoeszközökhöz kapcsolódó letétkezelés, kereskedési platform működtetése, ilyen eszközök adásvétele és átváltása, de a tanácsadás, portfóliókezelés is. A DAC8 életbelépése miatt a kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől regisztrációs

tovább olvasom »

Szólj hozzá!