Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Lidó a gyerekeknek

Az avatási ünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy a turisztikai fejlesztés szép kezdeményezés, jó ötlet volt.

– Gratulálok a település vezetésének az előre lépésekhez. Akkor látjuk igazán az önerős fejlesztések jelentőségét, ha bőven van kormányzati támogatás is. Abban az esetben félre tud tenni az önkormányzat olyan célra, amely fontos az itt élőknek és a vendégeknek. A mai beruházás is ilyen, örülök, hogy Révfülöp jól gazdálkodik a rá bízott forrásokkal – mondta a képviselő és hangsúlyozta a családokat érintő beruházások fontosságát. Kondor Géza polgármester arról beszélt, hogy a gyermekpancsoló átadására hosszú évek óta vártak.

– Öt éve kezdtük tervezni a lidót, mert hiányzott a sekély vízű fürdőhely a gyerekeknek. Jogos volt az igény, csakhogy a kivitelezési engedélyhez hosszú út vezetett. A fű még most sem nőtt ki, de elkészült önerőből, nettó 25 millió forintos költséggel a lidó, előtte egy fahajó – mondta a polgármester és méltatta a tervező és a kivitelező munkáját. Az ünnepségen a helyi nyugdíjasok kórusa közreműködött.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!