Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 19., csütörtök

Lezárult a szúnyoggyérítés

Lezárult az idei központi szúnyoggyérítési program, április óta 916 066 hektárnyi területet kezeltek a szakemberek – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.

A közlemény szerint “1089 településen és Budapest nyolc kerületében került sor a kifejlett szúnyogok elleni védekezésre, a legfertőzöttebb helyeken több alkalommal is”.
Mint írták: a tavalyi aszályos, “csekélyebb szúnyogártalommal” érintett év után az idei szezon különösen sok munkát adott a szakembereknek. A korábbi évekhez képest nagyobb területen zajlott biológiai lárvagyérítés.
A szúnyoglárvákat elpusztító biológiai készítményt a Balatonnál, a Velencei- és Tisza-tónál, valamint a jelentősebb folyók mentén, összesen 36 270 hektárnyi területen alkalmazták – ismertették.
Hangsúlyozták, hogy a csapadékos tavasz és nyár kedvezett a csípőszúnyogok szaporodásának, ezért sokszor olyan területeken is nagy számban jelentek meg a vérszívók, ahol korábban nem kellett gyéríteni.
A katasztrófavédelem koordinálta szúnyoggyérítés elsődlegesen a víz közeli településekre terjed ki, ahol a szúnyogok számát csak szervezetten, régiós szinten lehet eredményesen csökkenteni – írták.
A felhőszakadások, a folyók többszöri áradása főleg a Duna mentén és a Dunántúlon jelentett kihívást a szúnyogok elleni küzdelemben. Ezeken a területeken a védekezés célja az extrém ártalom elfogadható szintre csökkentése volt – olvasható az OKF közleményében.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!