Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. szeptember 10., szerda

Közösen razziáztak

Hazánk legnagyobb taván egész évben dolgoznak a vízirendőrök, akik a közelmúltban Balatoni Halgazdálkodási Zrt. halőri csoportjával közösen tartottak horgászati és hajózási célú ellenőrzést a teljes vízfelületen, kirívó esettel nem találkoztak – a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.

Tíz vízirendőr és nyolc halőr a vízen négy hajóval, a szárazföldön pedig négy gépjárművel párhuzamosan pásztázta a tavat, elsősorban a csónakhasználati szabályok betartását vizsgálva.

Az akció során az egyenruhások 65 csónakot és kishajót, valamint közel 70 horgászt ellenőriztek. Kiemelt szabálysértést, vagy súlyos horgászati szabályszegést nem tártak fel, a hajózási szabályok megsértése kapcsán pedig mindössze 10 esetben kellett intézkedniük.

Az ellenőrzés végén a Balatonfüredi hajóegység a sötétben egy motorhibás kisgéphajó segélykérő fényjelzéseit észlelte. A rendőrök a parttól mintegy 2500 méterre veszteglő járművet vontára vették, és vezetőjével együtt az alsóőrsi kikötőben helyezték biztonságba. Ezzel a mentéssel a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársainak éves mentési száma 191 esetben 350 főre emelkedett.

A vízirendészet hajós ellenőrző tevékenysége egészen a jeges időszak kezdetéig, általában december közepéig tart, azt követően gépjárművekkel, a parti sávban folytatódik tovább a vízterület figyelemmel kísérése.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250