Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 14., szerda

Közös filmes programokkal készül Balatonfüred és Veszprém

Közösen készül Veszprém és Balatonfüred az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programra, az együttműködésben különösen nagy hangsúlyt kapnak majd a filmes események – jelentette be pénteki balatonfüredi sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa.

Navracsics Tibor elmondta, hogy a 2020-ban sikeresen megrendezett filmpikniket idén és a következő években is szeretnék megtartani kibővített formában: a tervek szerint Veszprém és Balatonfüred mellett Balatonalmádi is csatlakozna a programhoz. Ezen kívül a tervezett események között szerepel egy filmszemle is.

Veszprém és térsége hálózatot alkot, a királynék városa nem létezhet a Bakony-Balaton régió nélkül, ezt szeretnék kifejezésre juttatni a programok megvalósításakor is – hangsúlyozta.

Mint mondta, Veszprém és Balatonfüred között évszázadok óta nagyon szoros a kapcsolat az élet számos területén, ami jó alapot jelent az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat eseményein való közös munkálkodáshoz.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy olyan programokat szeretnének szervezni 2023-ban, amelyeket az azt követő időszakban is meg lehet valósítani.

Nemcsak nyáron szeretnék megtölteni élettel a várost, hanem egész évre szóló programsorozatot kívánnak rendezni, ehhez pedig infrastrukturális fejlesztéseket is terveznek – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy nem csupán új programok megvalósításán dolgoznak, hanem az olyan, már ismert, népszerű események megszervezésén is, mint a Quasimodo-költőverseny vagy a Hamvas-napok. Ezen kívül irodalmi szalon, kertmozi és egy kiállítótér megvalósítása is szerepel a tervek között – fűzte hozzá Bóka István.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!