Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 15., csütörtök

Korszerűbb strandok

Az ünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a napokban urnafalat és óvodai játékokat is átadtak, örömét fejezte ki, hogy fejlődik a nagyközség. . A turisztikai bevételek tekintetében a kormány 2030-ig szeretné elérni a GDP 16 százalékát. Tavaly elértük a 13 százalékot, több, mint 400 ezer embernek adott megélhetést a turizmus. Idén is jó szezon elé nézhetünk és a 2030-ig teljesülő fejlesztési időszak minden évében a Balaton-parti települések minden strandja kap fejlesztési támogatást – mondta Fenyvesi Zoltán. Kondor Géza polgármester szerint a Császtai strand egyre fejlődik. – Tavaly lidot alakítottunk ki, korábban egy nagy mászóvár készült a gyerekeknek. Ma a Magyar Turisztikai Ügynökség 23,5 millió forintos támogatása ezt a strandot, 29 milliós forintos támogatása pedig a Szigeti strandot segíti. Mindkét fürdőhelyen baba-mama szoba készült, úszó napozó stégeket és új lejárókat telepítettünk, új öltözők készültek, egységes információs táblarendszert helyeztünk ki. A Szigeti strandon megújultak a régi mosdók, a Császtain férfi, női és családi vizesblokk épült – mondta a polgármester.

Az ünnepségen közreműködött az Őszirózsa nyugdíjas klub kórusa, Sümegi Gáborné a Balaton keletkezésének regéjét, Sebő Eszter a Balatoni bőség legendáját tolmácsolta.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!