Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 7., kedd

Koncertsorozat a Balatonnál

A Concerto Budapest szimfonikus zenekar koncertsorozattal készül a következő napokban a Balatonnál.

A Mozart Planet elnevezésű koncertsorozatot augusztus 11. és 14. között rendezik meg a Balatonnál, összesen nyolc helyszínen.

A Mozart Planet egy régóta formálódó elképzelésből kialakult zenei program elnevezése, hosszú távú célokkal. Bemutatkozásként egy 8 helyszínes balatoni koncertsorozaton szeretnénk elrepíteni közönségünket abba az ideális világba, ahol a klasszikus zene harmóniát és felüdülést nyújt – mondja Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója. Azért esett a választás Mozartra, mert a Kossuth-díjas karmester, hegedűművész szerint az ő zenéje minden hallgató számára boldogságot, örömet szerez, csodálatos emberi érzéseket fejez ki, mindenkit megszólít. Hozzáteszi: ehhez a muzsikához nem kellenek előismeretek, nem kell hozzá szakavatott hozzáértőnek lenni, elég csak meghallgatni, és gyönyörködni
benne.
A Concerto Budapest zenekar művészei nyolc különböző helyszínen adnak ingyenes koncerteket Mozart műveiből augusztus 11. és 14. között: Balatonalmádi, Balatonföldvár, Balatonkeresztúr, Balatonszemes, Hévíz, Keszthely, Révfülöp, Vászoly.
A Mozart Planet balatoni nyári programjában két zenekari koncert és hat kamarazenei előadás szerepel.

Koncertsorozat részletei:
A zenekari programmal augusztus 11-én, csütörtökön este fél nyolctól a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban lépnek fel, másnap pedig este nyolc órától a keszthelyi Kis Szent Teréz Plébánián. Mindkét helyszínen a Jupiter néven híressé vált C-dúr szimfóniát, Klenyán Csaba szólójával az A-dúr klarinétversenyt, valamint a D-dúr szerenádot, közismert nevén a Serenata notturnát szólaltatják meg, melyben Környei Zsófia és az est karmestere, Keller András működik közre hegedűn.

Augusztus 12-én, pénteken este fél nyolckor a balatonalmádi Szent Ignác templomban a D-dúr divertimento, a hegedűre és brácsára írt G-dúr duó és a Kis éji zene hangzik el. Hegedűn közreműködik Miranda Liu és Kakutani Satoko, brácsán Haruka Nagao, csellón Aranyos János, nagybőgőn pedig Illés László. Szombaton műsoron marad a Kis éji zene és a divertimento, és csatlakozik hozzájuk Klenyán
Csaba, akivel az A-dúr klarinétötöst szólaltatják meg délután ötkor a balatonkeresztúri Szent Kereszt Templomban, este nyolckor pedig a hévízi Szentlélek Templomban. Másnap, vasárnap fél 12-kor a balatonszemesi Baptista Imaházban a divertimento és a duó mellett az F-dúr oboanégyest játsszák Rózsa
Gerdával.

A Varázsfuvola nyitányát, az F-dúr divertimentót, a c-moll adagio és rondót, továbbá a D-dúr fuvolanégyest szólaltatja meg Keller András és Környei Zsófia hegedűn, Szomor-Mekis Janka brácsán, Karasszon Eszter csellón, Fábry Boglárka vibrafonon, Kaczander Orsolya fuvolán és Ella Dániel oboán augusztus 13-án, szombaton este fél nyolckor a vászolyi Szent Jakab Templomban és vasárnap délelőtt fél 11-kor a révfülöpi Munkás Szent József Templomban.
A Mozart Planet hangversenyek a Balaton nyári kulturális kínálatát gazdagítják. A Concerto Budapest egyedülálló és egyben hiánypótló augusztusi koncertsorozata kiemelkedő művészeti élményt és hangulatos kikapcsolódást ígér minden korosztálynak.

A bemutatkozó Mozart Planet program első koncertsorozatának zenekari- és kamaraelőadásaira a belépés ingyenes.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!