Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Koncertek a történelmi romoknál

Irodalmi koncertsorozat indul Veszprémben augusztus végén, mely a kolostor-, templom-, kápolna- és várromok környezetét tölti meg élettel. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Romkoncert sorozat első előadását augusztus 22-én tartják.

Varga Richárd, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kulturális projektmenedzsere elmondta, hogy a programsorozat első állomásaként Beck Zoltán énekes, dalszerző és Vecsei H. Miklós színművész szerzői estjét hallhatják az érdeklődők a Margit-romoknál. A Kártyajáték című esten tíz kártyalapot húznak ki a pakliból, melyek mindegyikéhez egy-egy történet, dal, vers kapcsolódik. A kihúzott kártyák alakítják az est témáját, hangulatát.

Szávai Viktória színművésznő és G. Szabó Hunor énekes, dalszerző Sárkánylehelet című előadását szeptember 12-én nézhetik meg az érdeklődők a Betekints-völgyben lévő Jezsuita templomrom szomszédságában. Az est során Weöres Sándor műveiből készült összeállítást hallhatnak a nézők.

A Romkoncert-sorozat jövőre és 2023-ban is folytatódik a Balaton-felvidék történelmi romjai közelében.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!