Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 16., kedd

Kocsonya palackban és uborka-békával

A rendezvényen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő vallotta, hogy mindig öröm Badacsonytördemicre jönni, mert remek események helyszíne a település. – A Balaton-felvidéken télen is vannak turistákat csalogató programok, örvendetes, hogy az egyesületek, civil szervezetek összefognak és eseményeket rendeznek, hogy négy évszakos legyen a Balaton – mondta a képviselő és gratulált a szervezőknek, résztvevőknek kreativitásért.

A hagyományos és a gyümölcskocsonyák különféle változatait vonultatták fel a versenyzők

A versenyzőket és érdeklődőket köszöntve Szántai Attiláné, a Faluház vezetője mutatta be a zsűrit. Szakmai részről Berkesné Kovács Nikoletta bírált, valamint Nagy István a Partszépítő és fürdőegyesület tagja és Balassa Balázs Szigliget polgármestere bírálta a kocsonyák szépségét. Az ízvilágot ebben az évben sem díjazták. Nagy István szerint a hagyományos kocsonyákban nem találtak kreativitást, mégsem kóstolta volna meg szívesen mindegyiket, mert például túl sok volt benne a bőr. Azonban a leleményesség alapjában véve idén jobban megmutatkozott a versenyen, mint a korábbi években.

A palackba zárt virágoktól a pezsgőspohárban tálalt gyümölcskocsonyán át a békát, halakat hegyet formázó zöldségekig rengeteg ötletet felvonultattak a résztvevők

– Előnyben részesítettem azokat a kocsonyákat, amelyekben valamilyen módon megjelent Badacsony jelképe. A hegy, egy szőlőfürt, vagy szőlővessző. A zsűri tagjai egyetértettek a díjazottakat illetően – mondta Nagy István. A résztvevők közt a sok helyi induló mellett ott voltak a szomszédos települések, Nemesgulács és Szigliget versenyzői, de még Mesztegnyőről és Szőcsénypusztáról is érkeztek kocsonyafőzők. Megmérettek a helyi civil szervezetek, a Vöröskereszt, a Badacsonytördemic Községért Alapítvány, a Nyugdíjas klub, Jövőnkért Egyesület, a Partszépítő és fürdőegyesület. Idén sem hiányozhatott az óvodások kocsonyája, és most először a nemesgulácsi óvoda is nevezett. Első helyezett a Gulács-hegyet ábrázoló kocsonya lett, amelyet egy nemesgulácsi család készített, második a zöldségekből tavi életképet varázsló szigligeti Balló Piroska kocsonyája lett, harmadik a Jövőnkért egyesület szőlővesszővel dekorált tálja. Különdíjat a mesztegnyőiek kalácsos kocsonyája kapott a két ovis csoporttal együtt.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!