Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 10., péntek

Ki korán kel, üstököst lel

A porból, jégből és fagyott gázokból álló égitest maga nem látható, azonban a testétből kiáramló, a napszél által elsodort csóva igen látványos. Az üstökösök a Naprendszer távoli régióiból érkeznek hozzánk. A NEOWISE (C/2020 F3) üstököst 2020. március 27-én fedezték fel a NEOWISE nevű űrteleszkóp segítségével. Ekkor még csupán a déli féltekéről látszott. Az üstökös első hazai megfigyeléseit július negyedikén végezték. Utoljára 2007-ben gyönyörködhettünk ilyen látványos, szabad szemes üstökösben. Akkor a McNaught-üstökös kápráztatott el minket. Érdemes kimenni hajnalban és kémlelni az északkeleti égbolt alját, ahol “kondenzcsíkot” húzó, halovány objektumként tűnik fel ez az ősi vándor. Ha gyengébb a szemünk, használjunk kézben könnyen megtartható vadásztávcsövet (binokulárt).

Az üstökös halványodni fog. A hónap közepétől azonban megpillanthatjuk az esti égbolton is.

Az alábbi fényképfelvételek 2020.07.08-án, reggel 03:28-03:51 között készültek. Jelenleg ebben az időszakban lehet a legjobban megfigyelni ezt a ritka és különleges égi tüneményt.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!