Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 13., kedd

Kevesebb esemény, több fejlesztés

Balatonrendes már csak részben tudta megrendezni hagyományos programjait, a járvány a kultúra területét is korlátozta.

A téli disznóvágást és a kocsonya fesztivált még megtartották jelentős érdeklődés mellett. Nyáron megemlékeztek a trianoni évfordulóról, a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoportja családi napot szervezett és megemlékeztek a településhez kötődő László Gyula régész születése 110. évfordulójáról. Az október 23-i ünnepséget összekötötték a 70. születésnapjukat ünneplő helyiek tiszteletére szervezett hagyományos falültetéssel és gyermekprogrammal. Év végén a gyerekek mikulás csomagot kaptak, és megajándékozták az időseket is.

A buszmegállókban mini könyvtárakat rendeztek be a balatonrendesiek

A jövőt illetően a Magyar Falu Program keretében útépítésre nyert hatmillió forintos pályázati támogatást a község, a Gyöngyvirág utca aszfaltozása idén készül el. Szintén ebben az évben várható a temetőben az urnafal elkészülte. Arra ugyancsak a Magyar Falu Program biztosított lehetőséget, kétmillió forintos támogatással. A kerékpárút kiépítéséhez minden szükséges engedély és terv adott, a településen élők és a kirándulók is évek óta várják, hogy elkészüljön. A faluközpontban létesítendő zebra tervei szintén elkészültek, pályázati támogatás segíthetne a kivitelezésben. Ebben az évben indult el a falugondnoki szolgálat, az ötéves gépkocsit ugyan korábban is használták az idősek és a gyerekek fuvarozására, az állami finanszírozás azonban jól jön a szolgáltatáshoz. Elkészült a települési hirdető tábla és a buszvárókban mini könyvtárakat rendeztek be.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!